Macron: Németország nélkül nem lesz EU-reform

Emmanuel Macron francia elnök pénteken jelezte, hogy Franciaországnak szüksége van Németországra Európa megreformálásához.

A francia elnök két nappal az előtt fogadta hivatalában Angela Merkel német kancellárt, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vasárnap bonni rendkívüli kongresszusán szavaz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével folytatott előzetes koalíciós egyeztetésen megszületett megállapodásról, és a koalíciós tárgyalások megkezdéséről.

„Én egyszerűen csak annyit szeretnék mondani, hogy a mi (francia) ambíciónk önmagában nem valósulhat meg, annak szüksége van a német ambícióval történő egyesülésre” – fogalmazott a francia elnök Angela Merkellel tartott közös sajtótájékoztatóján a párizsi Elysée-palotában.

Miközben a német szociáldemokratáknál heves vita zajlik az előzetes koalíciós egyeztetésen tető alá hozott megállapodás értékeléséről és arról, hogy érdemes-e hivatalos koalíciós tárgyalást kezdeni a CDU/CSU-val, a német kancellár úgy ítélte meg, hogy „a legfontosabb, hogy stabil kormány legyen Németországban az európai cselekvéshez. Bízom ebben az útban és úgy gondolom, hogy az SDP kongresszusán sokan lesznek azok, akik azért fognak munkálkodni, hogy legyenek koalíciós tárgyalások, de ez a szociáldemokraták autonóm és független döntése” – mondta Angela Merkel.

„Az európai elköteleződésem és elképzelésem az erős Európáról nem más politikai pártok döntésén múlik, a kifejezetten mély előzetes egyeztetések után azt kívánom, hogy az SDP kongresszusa zöld utat adjon a koalíciós tárgyalások megkezdéséhez” – hangsúlyozta a német kancellár, s azt is jelezte, hogy a szociáldemokratákkal széleskörű az egyetértés az európai elköteleződésről.

Emmanuel Macron újságíró kérdésre nem kívánta kommentálni a vasárnapi szavazás kimenetelét. „Tartózkodom bármilyen prognózistól bármilyen szavazás esetében” – mondta. Azt viszont kihangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták és a konzervatívok között január 12-én tető alá hozott megállapodásban „valódi ambíció” rajzolódott fel az európai reformterveket illetően. „A kancellárnak valódi európai ambíciója van, az SDP vezetői is európai ambíciót táplálnak, és a közös dokumentum is ezt viseli magán” – fogalmazott Macron.

Párizs, 2018. január 19. Emmanuel Macron francia elnök (j) és Angela Merkel német kancellár megbeszélést folytat a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2018. január 19-én. (MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)

Párizs, 2018. január 19.
Emmanuel Macron francia elnök (j) és Angela Merkel német kancellár megbeszélést folytat a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2018. január 19-én. (MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson)

Ha a vasárnapi kongresszus felhatalmazza a pártvezetést a koalíciós tárgyalások elkezdésére, és sikerül is kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val. Az új kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a harmadik nagykoalíció, és a negyedik kormány Angela Merkel, a CDU elnökének vezetésével.

A francia elnök közös költségvetést és pénzügyminisztert képzel el az eurózónának, ami leginkább a szociáldemokraták elképzeléseihez áll közel. A német konzervatívok egy része viszont visszafogottabb a nagyobb gazdasági integrációt eredményező európai reformtervekkel szemben.

Újságírói kérdésekre válaszolva mindkét ország vezetője elsősorban a közös elképzeléseket kívánta hangsúlyozni Európa megreformálásához, jelezve, hogy a konkrét döntésekre majd később kerül sor.

„Mindig az kell, hogy vezessen minket, hogy egyértelműek maradjunk a célokat illetően, és hogy mindig inkább előre haladjunk, mintsem az eszközöknél ragadjunk meg” – hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron.

Angela Merkel szerint maradt lehetséges mozgástér az eurózóna reformjáról szóló francia javaslatokra a német koalíciós tárgyalások alapjának szánt megállapodásban, amelyet a CDU és a CSU együtt dolgozott ki az SDP-vel.

„A dokumentum oly módon született meg, hogy hagytunk mozgásteret a tárgyalásokra Franciaországgal egy megfelelő megoldás megtalálásához” – mondta a német kancellár. „Ha minden apró részletet előre meghatároztunk volna Németország szempontjából, akkor az nem szolgálna semmire a tárgyalásokon, szándékosan vannak kétértelműségek a dokumentumban” – tette hozzá.

Merkel példaként említette a közös társasági adó létrehozását, amely szerinte „sürgős terv” az Európán belüli, a digitális nemzetközi nagyvállalatok érdekeiben álló szociális dömping kivédésre, és amelyhez stabil eurózónára van szükség. A francia elnök azt mondta, hogy az Európai Unión belül harmonizálni kellene a társasági adót.

Emmanuel Macron és Angela Merkel jelezte, hogy márciusig kétoldalú konszenzust alakítanak ki az eurózóna reformjáról, s júniusig véglegesítik az európai útitervet.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »