Brit kabinetminiszter: a mai EU-nak nem akarunk a tagja lenni

A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új szerkezetű európai együttműködési formával milyen kapcsolatrendszert alakítsanak ki.

Lidington, a kabinetirodát vezető miniszter – aki e minőségében a brit kormány munkáját összehangoló legfontosabb szakpolitikai testület vezetője, és Theresa May miniszterelnök helyettesének tekinthető – a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak kijelentette: a politikában mindig veszélyes azt mondani, hogy „soha”, de nem hiszi, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás döntését meg lehetne változtatni.

A referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra szavazott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament minapi plenáris ülésén azt mondta: nem lehet akadálya annak, hogy az Egyesült Királyság végül mégis tagja maradjon az Európai Uniónak, vagy visszatérjen az EU-ba, ha a britek esetleg meggondolják magukat. Tovább

David Lidington azonban a The Daily Telegraph szombati kiadásában megjelent interjúban félrevezetőnek nevezte az olyan latolgatásokat, hogy a britek esetleg meggondolják magukat, és visszatérnek az EU-ba akkor is, ha az a jövőben „ugyanúgy néz ki, mint amit most éppen elhagyunk”.

A kabinetiroda vezetője – aki az EU-népszavazás kampányában Theresa May miniszterelnökhöz hasonlóan a bennmaradást szorgalmazó tábor tagja volt – az interjúban kijelentette ugyanakkor: várakozása szerint az EU átalakul, és egy nemzedéknyi idő múlva már a maitól eltérő szerkezeti képet mutat majd.

Lidington szerint a jövőbeni brit parlamentek és generációk feladata lesz annak megfontolása, hogy milyen kapcsolatrendszer legyen az Egyesült Királyság „és az európai együttműködés megváltozott jövőbeni formája között”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »