Nagy bajban van a legnagyobb brit építőipari szereplő

Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari és szolgáltatási vállalatcsoport, miután a cégvezetés, a hitelezők és a kormány között napok óta folyó mentőtárgyalások hétfőn eredménytelenül zárultak. A Carillion, amely ellen most felszámolási eljárás indul, világszerte 43 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 20 ezret közülük az Egyesült Királyságban.

A két évszázados múltra visszatekintő cég csődje komoly kérdéseket vet fel több száz állami finanszírozású nagyberuházás sorsával kapcsolatban. Ezek között is a legnagyobb a HS2 nagysebességű vasúti hálózat, amely London és több észak-angliai nagyváros – Birmingham, Leeds, Manchester és Sheffield – között épül, 60 milliárd fonthoz (21 ezer milliárd forinthoz) közelítő költségvetéssel.

Ennek a beruházásnak a Carillion az egyik fővállalkozója, de a cég tevékenysége rendkívül szerteágazó: a vállalatcsoport felelős a brit védelmi minisztérium tulajdonában lévő 50 ezer lakóingatlan karbantartásáért, a brit vasúti hálózat infrastruktúráját fenntartó Network Rail második legnagyobb karbantartási szolgáltatója, emellett 900 állami iskolaépület és az összes angliai börtön fenntartására is szerződései vannak. A vállalat nagy értékű szerződés alapján részt vesz a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság építési beruházásaiban is.

A cégcsoport ugyanakkor mára 1,5 milliárd font (több mint 520 milliárd forint) adósságot halmozott fel; vállalati nyugdíjalapjában 580 millió font hiány keletkezett. A brit kormány azonban nem volt hajlandó garanciát vállalni e kötelezettségekre, így a hitelező bankok – köztük a Royal Bank of Scotland (RBS), a  Santander és az HSBC – közölték, hogy nem nyújtanak további hitelfinanszírozást.

A brit kormány mindazonáltal hétfőn bejelentette, hogy a Carillion által ellátott közszolgáltatási munkákat továbbra is finanszírozza, az e területeken dolgozó alkalmazottaknak „fontos feladataik vannak”, és ehhez megkapják fizetésüket is.

A Carillion részvényeinek kereskedését hétfőn felfüggesztettek a Londoni Értéktőzsdén, amelynek fő FTSE 100-as indexe kora délután enyhe, 0,08 százalékos mínuszban járt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »