Kína szegénység elleni hadjárata csak növeli a szegénységet

A kínai kormány szegénységellenes intézkedéseivel a vidéki „zűrzavarból” a városi függőségbe taszítja lakosait – sok esetben akkor is, ha ők nem kérnének belőle. A kabinet küzdelme így viszont egyre inkább azok ellen irányul, akiket eredetileg menteni szándékozott.

A Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusán 2017. októberében Xi Jinping ismét hangot adott azon magasztos ígéretének, hogy 2020-ra 70 millió embert emelnek ki a szegénységből. Ez valóban nemes cél egy olyan országban, ahol több mint 43 millió ember él a kormány által meghatározott szegénységi küszöb alatt, azaz 2.300 jüan-ból (~90.500 Ft) évente, és ahol a lakosság durván 40%-a, azaz 500 milliónyian kevesebb mint 5,5 dollárból (~1.400 Ft) tengődnek naponta.

  • Kapcsolódó

Sajnos azonban ez a törekvés jelentős mértékben egy törékeny, átgondolatlan, misztikus és túlterhelt szociális ellátási rendszertől függ, ami mára az összeomlás szélén áll, és olyan irányelvek vezérlik, amik a szegényeket (ha lehet) még rosszabb helyzetbe kergetik.

Az elnök ígérete egy korábbi kormányzati megoldási javaslatból eredeztethető, amely szerint 2012 és 2020 között 100 millió vidéken élőt költöztetnek városokba. Kormányzati tisztviselők meggyőződése szerint a városi élet magasabb életszínvonalat hoz az új lakók számára és a hazai fogyasztást is növeli, ami helyreállítja Kína exporttól függő gazdaságának egyensúlyát.

Egy 2014-es beszédében Li Keqiang miniszterelnök a szegénység ellen hirdetett háborút egy erőteljes intézkedési csomag segítségével. A siker kulcsa, hogy a barátságtalan területeken élőket kisvárosokba telepítik át, ahol ugyanazok a közszolgáltatások érhetőek el, mint a nagyobb városokban.

A kínai kormány szerint gondosan meg kell határozni, hogy melyek azok a városok, ahová az új lakók költözhetnek. Az olyan virágzó megapoliszok, mint Peking és Shanghaj már rég elérték befogadóképességük maximumát, a már itt élők sem fogadnák szívesen az új lakókat, mivel meglátásuk szerint veszélyeztetnék az elitiskolákhoz és kórházakhoz való hozzáférésüket.

2017 novemberében a pekingi hatóságok megkezdték a “belföldi migráns” munkavállalók erőszakos kilakoltatását teljes városnegyedek lerombolásával, néhány esetben erről csak pár órával az intézkedésük előtt adva ki értesítést. A hivatalos indoklás szerint a kormány célja az illegális felépítmények elleni szigorúbb fellépés egy belföldi migránsokkal telített negyedben keletkezett tűzeset miatt, ami 19 emberéletet követelt – a valódi eredmény azonban több tízezer hajléktalan lett, akik a fagyos tél idején kerültek az utcára.

Résztvevõk a Kínai Kommunista Párt XVIII. országos kongresszusának záróülésén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2012. november 14-én. (MTI/EPA/Diego Azubel)

Résztvevõk a Kínai Kommunista Párt XVIII. országos kongresszusának záróülésén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2012. november 14-én. (MTI/EPA/Diego Azubel)

Annak érdekében, hogy a nagyobb városokban ne lépjék túl a meghatározott célszámokat, a hatóságok sok esetben erőszakos eszközökkel arra buzdítják a külvárosokban lakókat, hogy a környező településekre költözzenek, ahol viszont gyakran meglehetősen hiányos az infrastruktúra. Így az új városok polgárai számára csak korlátozottan hozzáférhetőek az olyan alapvető szolgáltatások, mint az egészségügy és az oktatás, mivel a kevésbé fejlett régiókban súlyos munkaerőhiány van egészségügyi dolgozókból és tanárokból. Kína lépcsőzetesen felépült rendszere alapján a nagyobb városokban lévő iskolák több állami támogatást és magasabban képzett munkaerőt kapnak, ami sok esetben arra kényszeríti az embereket, hogy a színvonalasabb egészségügyi ellátás reményében akár több száz kilométert utazzanak.

Az alapvető szolgáltatások limitáltsága mellett az is hatalmas nehézséget és kihívást jelent a belföldi vándorlók számára, hogy ők költözésük előtt önfenntartó életmód szerint élték a mindennapjaikat, amit a város nem tud és nem is akar biztosítani számukra.

Ahogy egy újonnan az egyik városba telepített lakó egyszerűen ámde érthetően megfogalmazta: „Itt fizetnünk kell azért, amit elfogyasztunk, korábban mi magunk termeltük meg, amit megettünk.” Ezáltal sokan úgy érzik, hogy az állam csapdába csalta őket.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a falvakban kinti kutakból kellett vizet nyerniük, ha főzni, mosni, mosakodni akartak, a városban ezzel szemben elég csak a lakásban megnyitni a csapokat. Ahogy értékelendő az is, hogy akik korábban sárkunyhókban éltek, ezt a kormányzati lakónegyedek épületeire cserélhették fel.

Az új lakók zöme számára azonban alapvető nehézséget okoz a fogyasztási cikkek megvásárlása – ehhez munkára és keresetre lenne szükségük. A városokban azonban nincs (vagy elenyésző) a kereslet az olyan munkaerő iránt, amely a falusi gazdálkodásra specializálódott. A helyzet főleg a nyugdíjas korúak számára ijesztő, akiknek szinte semmi esélyük elhelyezkedni a városi munkaerőpiacon.

A lehetetlen helyzetbe kerülő falusiakat a kormány harmadlagos városok szélső kerületeibe utasítja, amelyeket a túlbuzgó tartományi vezetők azért építtettek, hogy a csillogó belvárosi épületeikkel büszkélkedve befektetőket csábítsanak ide. Kínában városok és épületek tucatjait építik légből kapott spekulációk, nem pedig valós igények alapján.

Egy állami agytröszt által írt tanulmány kimutatta, hogy a kínai építkezési roham eredményeképpen annyi szellemváros épült, hogy ezekben összesen 3,4 milliárd lakos is elférne – ez a jelenlegi kínai teljes népesség duplája.

A kínai kormány olyan ígéretekkel csábítja a városokba a falusiakat, mint költözési kártérítés, jobb lakhatás, jobb munkahely – valójában azonban ezek az emberek átköltözésük pillanatától kezdve a kormánytól függő áldozatokká válnak (jövedelem és támogatások tekintetében).

A kínai törvény értelmében a falusiaknak csak korlátozott tulajdonosi joguk van: a kormányzati földfoglalás esetében a farmernek csak elenyésző tulajdonrésze van abban a birtokban, ahol él. Az állam önkényesen döntheti el, hogy mennyit fizet ezekért a földekért, nem egy esetben megesik, hogy a földbirtokost egyáltalán nem kompenzálják a tőle elvett földért. Ha meg is történik a kártérítés, az csak 5-10%-a a föld valódi értékének, amit aztán az állam fejlesztőknek értékesít milliós összegekért.

Egy másik kínai törvény kimondja, hogy minden kínai munkavállaló jogosult nyugdíjra, munkanélküli biztosításra, egészségügyi ellátásra, lakhatási támogatásra, valamint a közoktatáshoz való hozzáféréshez. A valóság azonban nagyon másképpen fest: a rendszer csúnyán egyenlőtlen, a mérleg nagyon a városi lakók felé billen, a falusi gazdálkodók számára mindezek a jogosultságok elérhetetlenek.

A vidéki bevándorlók és munkavállalók számára szinte megfizethetetlenül drága lenne kiépíteni a szükséges infrastruktúrát és szolgáltatásokat. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia becslése szerint 1 millió új lakos számára 15 millió dollárba kerülne a megfelelő oktatási és egészségügyi hálózat kiépítése. A kormány tervében szereplő 70 millió ember városokba költöztetése így már több, mint 1 billió dollárt emésztene fel, ami az összes kormányzati kiadás harmada.

Közben a kínai nyugdíjrendszer összeomlóban van, köszönhetően a csak pár éve feloldott egy gyerekes politika eredményeképpen egyre elöregedő társadalomnak. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia szerint az állami nyugdíjalap eddigi pozitív egyenlege 2023-ra deficitessé válik, ha addig nem vezetnek be hatékony reformokat. Mindezt tetézi az a tény, hogy a helyi kormányzatok több mint 2,5 billió dollár adósság terhe alatt nyögnek, ezáltal sok esetben a legalapvetőbb szükségleteket sem tudják biztosítani lakóik számára. Megoldásként a hatóságok falusiak birtokait kobozzák el aprópénzért, amit fejlesztőknek értékesítenek milliókért. Az elmúlt évtizedben ez a gyakorlat halálos összecsapásokhoz és nyilvános önégetésekhez vezetett.

A folyamatok tehát aggasztóak. 2017 augusztusában az IMF már figyelmeztette Kínát, hogy az agresszív, adósságalapú növekedési stratégiája veszélyes pályára állítja az országot. 2000-től 2014-ig a kínai adósság 2,1 billiárd dolláról  28,2 milliárd dollárra (!) ugrott és az előrejelzések szerint 2022-re mértéke eléri a GDP 300 százalékát. Az óriási kínai növekedésnek ára van, és ez a szegény rétegeknek, gazdálkodóknak, falusiaknak legtöbbször rosszat jelent.

Forrás: Foreignpolicy.com / szemlézte: Pallos Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb vád a volt malajziai kormányfő ellen

A volt kormányfő 2009-ben állította fel az 1MDB alapot a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, de több milliárdos adósságot halmozott fel. Amerikai nyomozók szerint Najib egykori munkatársai 4,5 milliárd dollárt loptak el és mostak tisztára az alapból, az összeg egy része pedig Najib bankszámláján landolt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás