Macron és Kurz is örül a németországi fejleményeknek

Az európai intézmények megreformálására törekvő Emmanuel Macron francia elnök pénteken kijelentette: „boldog és elégedett” a német konzervatívok és szociáldemokraták közötti megállapodás láttán.

„Jó hírt kaptunk ma reggel a Rajna másik oldaláról, és rendkívül boldog és elégedett vagyok, hogy Angela Merkel kancellár előreléphet egy hasznos koalíciós kormányzás felé, amelyet Európa és mindenekelőtt Franciaország is vár” – mondta az államfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján. A megállapodás feltételei kedvezőbbek az európai projekt szempontjából, mint a tavaly év végi megállapodás-tervezeteké – jegyezte meg a francia elnök.

A megbeszélések több mint 24 órán keresztül tartó utolsó fordulója után a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) küldöttsége egyaránt egyhangúlag döntött arról, hogy pártjuk illetékes testületeinek a hivatalos koalíciós tárgyalások elkezdését javasolják – jelentette be pénteken Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke, Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke és Martin Schulz, az SPD elnöke.

A konzervatívok és a szociáldemokraták közötti megállapodás-tervezetben „a kancellár, illetve Martin Schulz számos véleményét látom” – tette hozzá Macron. „Úgy látom, hogy európai kérdésekben nagyobb előrehaladást irányoz elő, mint amilyet én javasolok és védelmeztem” – tette hozzá Emmanuel Macron.

A koalíciós megállapodás-tervezet előirányozza az euróövezet megerősítését és megreformálását Franciaországgal együtt, hogy ellenállóbbá váljanak a válságokkal szemben. Az SDP ragaszkodott ehhez, a konzervatívok korábban visszafogottabban nyilatkoztak a kérdésben.

Sebastian Kurz is örömét fejezte ki a megállapodás kapcsán:

„Németország az EU egyik legerősebb országa. Jó Németországnak, jó Ausztriának és jó az Európai Uniónak is, ha gyorsan megalakul az új német kormány”.

Forrás: MTI/AFP/APA

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »