Az olimpiát használja közeledésre a két Korea

Észak- és Dél-Korea történetében mindig akadtak kísérletek, hogy a sportot az enyhülés szolgálatába állítsák, eddig szerény sikerrel. Most ismét az olimpiai játékok állnak a sportdiplomácia középpontjában.

A két Korea küldöttségei megkezdték a hivatalos tárgyalásokat kedden a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről. A felek több mint két éve nem tárgyaltak egymással. Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll, és a dél-koreait is miniszter vezeti: az országegyesítési ügyekkel foglalkozó Cso Mjung Gjon.

A két delegáció öt-öt főből áll. A találkozó helyszíne az 1953-as fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzson városa, az annak dél-koreai oldalán lévő Béke Háza. A tervek szerint először a könnyebb kérdésről, a jövő havi phjongcshangi téli olimpiáról cserélnek eszmét, és csak utána térnek rá a kényesebb, katonai és politikai témákra.

Panmindzsonban Li Szon Gvon újságíróknak előzetesen nyilatkozva kijelentette: „reméli, a két Korea őszinte, becsületes tárgyalást folytat, amelynek kiváló eredményei lesznek. A koreai nép nagy várakozásokkal tekint e találkozóra” – mondta. Cso Mjung Gjon azzal válaszolt, hogy az olimpia „békés fesztivál” lesz, amelyre „becses vendégek” jönnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból.

Panmindzson, 2018. január 9. Cso Mjung Gjon, országegyesítési ügyekért felelõs dél-koreai miniszter (b) és Li Szon Gvon, az észak-koreai delegáció vezetõje kezet fog a februári dél-koreai téli olimpián való észak-koreai részvételrõl tartott tárgyaláson a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezet dél-koreai oldalán levõ Béke Házában 2018. január 9-én. A felek megállapodtak abban, hogy Phenjan sportolókat, magas rangú tisztviselõket és szurkolókat küld a téli olimpiára. A megbeszélés több mint két éve az elsõ hivatalos találkozó a két ország között. (MTI/EPA pool/Korea)

Panmindzson, 2018. január 9.
Cso Mjung Gjon, országegyesítési ügyekért felelős dél-koreai miniszter (b) és Li Szon Gvon, az észak-koreai delegáció vezetője kezet fog a februári dél-koreai téli olimpián való észak-koreai részvételről tartott tárgyaláson a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezet dél-koreai oldalán levő Béke Házában 2018. január 9-én. A felek megállapodtak abban, hogy Phenjan sportolókat, magas rangú tisztviselőket és szurkolókat küld a téli olimpiára. A megbeszélés több mint két éve az első hivatalos találkozó a két ország között. (MTI/EPA pool/Korea)

A tárgyalás előzménye, hogy a phenjani kommunista rezsim vezetője, Kim Dzsong Un újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenetet intézett Szöulhoz, jelezve, hogy országa részt szeretne venni a Dél-Korea által február 9-25. között rendezendő téli olimpián. A másik oldal is gesztust tett: az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott, hogy nem tartja meg az olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát.

A koreai sportdiplomácia nem újkeletű dolog

A sportnak a feszült viszony miatt mindig is komoly jelképes ereje volt mindkét ország számára. Történetükben többször voltak kísérletek arra, hogy a sportkapcsolatot az enyhülést szolgáló erőfeszítések támasztékaként használják ki. A tárgyalások minden alkalommal sok vesződséggel jártak. A sportkapcsolatok, ugyanúgy, mint az elszakított családok találkozói, mindig megszakadtak.

Most ismét van új békejavaslat. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felajánlotta, hogy delegációt küld Phjongcshangba. Még nem világos, hogy sportolók is jelen lesznek-e. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban például szabadkártyát biztosíthat a Riom Te Ok-Kim Dzsu Szik műkorcsolyapárosnak, akik az észak-koreaiak közül egyedülikként kvalifikálták magukat a téli olimpiára, ám nem időben jelentkeztek be.

Az olimpia szervezői a legújabb fejlemények után abban reménykednek, hogy legalább az olimpia és a márciusi paralimpia idejére nyugalom köszönt be az elhúzódó konfliktusban. Ehhez Észak-Korea részvétele a phjongcshangi játékokon nagyban hozzájárulna.

  • Néhány korábbi próbálkozás, amelyek rendre meghiúsultak
  • A sporttudományok dél-koreai intézetének adatai szerint a felek 1963-ban, tíz évvel a koreai harci cselekmények lezárása után próbálkoztak először közeledni egymáshoz a sporton keresztül. A remény azonban, hogy közös csapat vehet részt az 1964-es tokiói nyári olimpián a „hidegháborús ideológia” miatt meghiúsult.
  • A 2000. évi sydneyi olimpián Észak- és Dél-Korea olimpiai szempontból először egyesült, hacsak rövid időre is. A megnyitón a két csapat „a Koreai-félsziget zászlaja” mögött vonult fel. Ugyanez négy évvel később megismétlődött Athénban, s 2006-ban Torinóban is, ám a 2008-as pekingi nyári játékokra készült tervek meghiúsultak.
  • Történtek kísérletek olimpiai helyszíneken kívüli sportkapcsolat létesítésére. 1991-ben a két ország először küldött közös női és férfi asztalitenisz csapatot világbajnokságra, Csibába (Japán). A nők még a címet is elnyerték. A korábbi dél-koreai elnök Kim De Dzsung vitatott Napfény-politikájának, azaz az Észak-Koreával való megbékélést célzó erőfeszítéseinek eredményeként barátságos mérkőzésekre került labdarúgásban és más sportágakban.
  • A 2002-es puszani (Dél-Korea) Ázsia-játékokon a két ország csapatai együtt léptek fel a nyitó és a záró ceremónián. Észak-koreai sportolók jöttek a 2005-ös és a 2014-es ázsiai játékokra is, amelyeket a dél-koreai tengerparti városban, Incshonban rendeztek.

Kérdéses, legalábbis Dél-Koreában, hogy Észak-Korea esetleges részvétele a phjongcshangi versenyeken áttörést eredményez-e a kapcsolatokban. Az emberek attól tartanak, hogy a téli olimpia után a feszültségek megint kiéleződnek.

Jelen pillanatban gyakorlati kérdések foglalkoztatnak többeket, például ki fogja állni az észak-koreaiak utazási költségeit anélkül, hogy megsértenék a Phenjan ellen elrendelt ENSZ-szankciókat. Az egyik dél-koreai lap szerint most azt várják, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vállalja át az észak-koreai sportolók részvételi költségeit.

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP/Hszinhua/Yonhap/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »