Felfüggesztették a moldáv államfő jogköreinek gyakorlását

A moldovai alkotmánybíróság felfüggesztette kedden az államfő jogköreinek gyakorlását, miután Igor Dodon többször is elutasította miniszterjelöltek megerősítését a posztjukon.

Az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az új minisztereket ideiglenesen a kormányfő vagy a parlamenti elnök is megerősítheti – ez eddig az elnök kizárólagos joga volt. Igor Dodon azonban kétszer is visszautasította hét új miniszter kinevezését arra hivatkozva, hogy alkalmatlanok a feladatok ellátására vagy közük lehetett egy botrányos pénzügyi csaláshoz, amely során egymilliárd dollárnyi pénz tűnt el a moldovai bankrendszerből.

Igor Dodon szégyenletesnek minősítette a döntést, ami szerinte azt bizonyítja, hogy az alkotmánybíróság “a politika engedelmes eszköze, nem alkotmányos testület”.

A moldovai alkotmány egy nem régi módosítása csak egyetlen alkalommal engedélyezi az államfőnek, hogy visszautasítsa miniszterek megerősítését a posztjukon.

Igor Dodont 2016-ban elsőként közvetlen szavazással választották meg államfőnek. Úgy tartják róla, hogy Moszkva befolyása alatt áll, miközben a parlament által megválasztott Pavel Filip kormányfő nyugati irányvonalat követ.

Moldovával kapcsolatos cikkünk: 
Moldovában belpolitikai válságot okozott az orosz-amerikai szembenállás

Forrás: MTI/Reuters/AFP/EFE

Felkapott hírek

Friss hírek