Úgy tűnik, nem csak Kína segíti titokban Észak-Koreát

Orosz tankerhajók több alkalommal is kőolajjal vagy olajtermékekkel látták el Észak-Koreát az utóbbi hónapokban az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ezt tiltó határozatai ellenére – jelentette a Reuters hírügynökség nyugat-európai biztonsági forrásokra hivatkozva pénteken.

A források leszögezték: a BT állandó tagja, a vétójoggal bíró Oroszország megsértette az ENSZ szankcióit, melyeket Moszkva is jóváhagyott. Az üzemanyag-ellátás októberben és novemberben történt, méghozzá a tengeren tankerhajók között.

A Reuters két forrása közül az egyik azonban közölte: nincs arra bizonyíték, hogy az orosz és észak-koreai tankerek közötti üzemanyag-áttöltésről az orosz állam is tudott.

A források haditengerészeti hírszerzési információkra és az orosz Távol-Kelet kikötőiből kihajózó teherszállítókról készült műholdfelvételekre alapozták állításukat. Leszögezték: az orosz hajók orosz olajtermékeket csempésznek az orosz Távol-Keletről Észak-Koreába. Az orosz illetékes hatóságok nem kommentálták a Reuters értesüléseit, az egyik, a szankciók megsértésével vádolt hajó tulajdonosa pedig tagadta a források állítását.

A Reuters nyomozása szerint az egyik ilyen teherszállító neve Vityaz. A hajó október 15-én hagyta el a Vlagyivosztok közelében fekvő Szlavjanka kikötőjét 1600 tonna olajjal, és hivatalosan egy japán halászflotta felé vette az irányt. A tanker azonban néhány napra kikapcsolta a válaszjeladóját, amikor kihajózott a nyílt vizekre. Két másik, ugyancsak orosz zászló alatt hajózó teherszállító is hasonló utat tett meg októberben és novemberben, miután elhagyták a szlavjankai és a nahodkai kikötőket – írta a Reuters szállítmányozási adatokra hivatkozva.

Szeptemberben a Reuters arról számolt be, hogy legalább nyolc, teljesen feltankolt észak-koreai hajó hagyta el a Oroszországot és tért vissza Észak-Koreába, pedig más úti célt adott meg. Amerikai tisztviselők szerint ezzel a trükkel sikerült megkerülni a nemzetközi szankciókat.

A Reuters egy orosz forrása – aki jól ismeri a távol-keleti tengeri szállítmányozási tevékenységet – azt mondta, hogy az észak-koreai hajóknak a tengeren adnak át üzemanyagot a orosz tankerek, de olykor halászhajók is.

A hírügynökség jelentése egybeesik azzal, hogy az ENSZ BT négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből. A tiltást az Egyesült Államok kezdeményezte, amely további hat hajó kitiltását is kérte a világ kikötőiből, de Kína csak az említett négy hajóra bólintott rá. Washington továbbá két hongkongi, egy palaui, egy belize-i, egy panamai és egy kínai zászló alatt hajózó teherszállító ellen akart még büntetőintézkedéseket hozni.

Eközben a dél-koreai hatóságok pénteken bejelentették, hogy elfogtak és átvizsgáltak egy hongkongi hajót, amely nemzetközi vizeken titokban 600 tonna finomított kőolajat adott át észak-koreai hajóknak még októberben. A Lighthouse Winmore nevű hajót november végén tartóztatták fel a dél-koreai vámosok Jeoszu kikötőjében.

Az utóbbi két napban ráadásul olyan értesülések láttak napvilágot, melyek szerint Kína, Phenjan egyetlen szövetségese, állítólag többször megsértette a BT Észak-Koreára vonatkozó határozatait. Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül csütörtökön, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

Az ENSZ BT az idén három szakaszban hozott gazdasági szankciókat Észak-Korea ellen: augusztus 5-én a fémipari termékekre, a szénre és a halászati termékekre vetett ki szankciókat, szeptember 11-én a textiltermékek és az olaj beszállításának korlátozásáról határozott, december 22-én pedig a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportjának további csökkentését szavazta meg. Utóbbi határozat felszólította az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »