Újabb vezető távozhat az FBI-tól Trump nyomására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy szerinte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hamis állításokon alapuló dossziét használt, amikor megindította a vizsgálatot a Trump-kampánycsapat és Oroszország esetleges összejátszásáról a tavalyi elnökválasztási kampány idején. 

Az elnök változatlanul a floridai Mar-a-Lagóban lévő üdülőjében tölti a karácsonyt, ám nem tétlenül: szombattól kezdve minden nap miniblog-bejegyzéseket tett közzé. Az FBI vizsgálatával kapcsolatos bejegyzésben a Fox televízió egyik műsorára utalva leszögezte: „koholt dosszié. A Clinton-kampány és a DNC (Demokrata Országos Bizottság) finanszírozta. Az FBI nem tudja bizonyítani a dosszié állítását az Oroszország/Trump-kampány összejátszásáról. Romlott FBI” – fogalmazott Trump.

Kommentátorok szerint az elnök a Fox televízió egyik műsorára utalt, amelyben elhangzott, hogy az FBI nem tudja bizonyítani az orosz kormányzattal történt összejátszást.

Trump üzeneteinek célkeresztjébe szombaton és vasárnap a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgató-helyettese, Andrew McCabe került Hillary Clinton – volt külügyminiszter és a demokraták volt elnökjelöltje – email-botrányának vizsgálatában játszott szerepe okán. A Fox kiderítette ugyanis, hogy McCabe felesége, Jill McCabe 2015-ben, amikor szenátusi választáson indult Virginiában, 450 ezer dollár kampány-hozzájárulást kapott Virginia állam demokrata párti kormányzójától, a Clinton-család közeli barátjától, Terry McAuliffe-tól, és a Demokrata Párt további 207 ezer dollárt utalt át neki a kampányra.

Hogyan lehet az FBI igazgató-helyettese Andrew McCabe, aki a kiszivárogtató James Comey-val (az FBI májusban elbocsájtott volt igazgatójával) együtt vezette a szélhámos Hillary Clinton-vizsgálatot (beleértve a törvénytelenül törölt 33 ezer elektronikus levél ügyét), miközben a vizsgálat idején Clinton bábjai 700 ezer dollárt adományoztak a felesége kampányára?” – írta december 23-án közzétett Twitter-üzenetében Donald Trump.

Trump egy nappal később közzétett bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy McCabe az FBI hivatalos email-rendszerét is felhasználta felesége választási kampányához.

Közben a The Washington Post című amerikai lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva vasárnap azt jelentette, hogy McCabe – a kongresszus republikánus politikusainak támadásaira hivatkozva – 2018 elején lemond posztjáról és távozik az FBI-tól.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »