Guatemala is Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét

Guatemala áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe – jelentette be Jimmy Morales, a közép-amerikai ország elnöke.

Guatemala volt azon hét ország egyike, amely nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett az ENSZ-közgyűlés múlt heti rendkívüli ülésén tartott voksolásán a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetről. A közép-amerikai ország mellett Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek álltak ki Washington mellett.

Az 193 tagú ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön fogadta el a Trump döntését semmisé nyilvánító határozatot. 21 ország nem volt jelen a szavazáson.

Morales elnök a Facebookon közölte, hogy a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott megbeszélését követően döntött úgy, hogy utasítja a külügyminisztériumot a lépésre, noha ennek gyakorlatba ültetésének nem közölte időpontját, ahogy Trump sem. Egyelőre csak Washington és Guatemalaváros jelezte szándékát arra vonatkozóan, hogy áthelyezi nagykövetségét.

Az ENSZ közgyűlés rendkívüli ülésének összehívására azután került sor, hogy az Egyesült Államok hétfőn megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) az egyiptomi határozattervezetet, amely semmisnek és bármiféle jogi vonzatot nélkülözőnek nyilvánította volna a Jeruzsálem státuszára vonatkozó egyoldalú döntéseket. A megvétózott határozattervezetben azt követelték volna Donald Trump amerikai elnöktől, hogy vonja vissza a Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését, amellyel elismerte a várost Izrael fővárosának. Trump december 6-i döntése nyomán mindennaposak a tüntetések a palesztin területeken, és nem csak az Egyesült Államokkal szemben ellenséges országok, de Washington számos szövetségese is elítélte az amerikai elnök határozatát.

Jeruzsálem sorsa a palesztin-izraeli konfliktus jelenleg legkényesebb pontja. Izrael örök és oszthatatlan fővárosaként tekint a szent városra, miközben a palesztinok annak keleti, Izrael által megszállt, majd annektált részét tennék meg leendő államuk fővárosának.

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: aggódnak a brit cégvezetők

A legfrissebb üzleti felmérés szerint a brit vállalati szektor vezetőinek több mint a háromnegyede kedvezőtlennek tartaná, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül szűnne meg, és ennek elkerülése végett sok cégvezető akár az újabb népszavazás kiírását is pártolná.

Read More »

Kormányzati leállás: senki nem megy sehova

Nancy Pelosi amerikai házelnök pénteken lemondta a Brüsszelbe, Egyiptomba és Afganisztánba tervezett útját, miután előző nap Donald Trump elnök levélben közölte, hogy ő és a delegáció nem veheti igénybe a Pentagon katonai különgépét. A G20-as csúcson sem lesz amerikai küldöttség.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás