Újabb rakétával provokálják a síita húszi lázadók Rijádot

A síita lázadók ellen Jemenben beavatkozó, szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak – jelentette kedden a szaúdi állami tévé a katonai koalíció közlése alapján.

Szaúd-Arábiában többen feltöltöttek a közösségi médiára olyan videofelvételt, amelyen egy kis füstfelhő látszik, feltehetőleg a felrobbant támadó rakétáé.

A síita húszi lázadók szóvivője közölte kedden, hogy Vulkán H-2 típusú ballisztikus rakétával vették célba a Jamama-palotát a szaúdi fővárosban. „A szövetséges erők megerősítik, hogy iráni-húszi rakétát fogtak el, amelynek a célpontja Rijád déli részében volt. Egyelőre nem jelentettek veszteségeket” – közölte Twitter-oldalán a szaúd-arábiai kormány ellenőrzése alatt álló Nemzetközi Kommunikációs Központ. A támadást röviddel a jövő évi költségvetés ismertetéséről tartott sajtótájékoztató előtt indították A költségvetést a szaúdi király rendszerint személyesen ismerteti a palotában.

Szaúd-Arábia november 4-én jelentette be, hogy a rijádi Háled király nemzetközi repülőtér felett elfogott egy ballisztikus rakétát. Rijád Iránt vádolta, hogy a jemeni lázadók számára rakétát csempészett, blokád alá vette Jement és az ENSZ-ellenőrzés megszigorítását kérte. A múlt héten az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Nikki Haley rakétamaradványokat mutatott be, amelyek Washington szerint az Irán által a síita húsziknak szállított fegyverből származnak, mintegy bizonyítékként arra, hogy Teherán megsérti az ENSZ határozatait. Szaúd-Arábia térségbeli ellenlábasa, Irán tagadta, hogy ilyen fegyvereket szállítana a jemeni fővárost, Szanaát és az ország más részeit megszálló húszi lázadóknak.

Szanaa, 2017. december 19. Abdel-Malik al-Húszi, a jemeni síita húszi lázadók parancsnoka televíziós beszédét nézi egy jemeni fiú a fővárosban, Szanaában 2017. december 19-én, miután a szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Szanaa, 2017. december 19.
Abdel-Malik al-Húszi, a jemeni síita húszi lázadók parancsnoka televíziós beszédét nézi egy jemeni fiú a fővárosban, Szanaában 2017. december 19-én, miután a szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Genfben az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője, Rupert Colville közölte, hogy a szaúdi vezetésű szövetségesek légicsapásaiban 10 nap alatt legalább 136 polgári személy vesztette életét, 87 társuk pedig megsebesült. A szóvivő mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a civil áldozatok száma megnövekedett Ali Abdallah Száleh volt jemeni elnök december 4-i halála óta, mert azután intenzívebbé váltak a szövetség Jemen elleni légicsapásai.

Az ENSZ szerint Jement immár a világ legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja, milliókat fenyeget éhínség.

Kapcsolódó cikkünk: Három jemeni tartományban bombázott a szaúdi koalíció

Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »