Lengyelországnak nemsokára nagyon meggyűlhet a baja az EU-val

Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges beindítása kapcsán emlegetett lengyel bírósági reform ügyében tárgyal januárban Mateusz Morawiecki az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel – közölte maga az új lengyel kormányfő pénteken.

Morawiecki a brüsszeli EU-csúcstalálkozóról Varsóba tartva a repülőgép fedélzetén nyilatkozott e kérdésről. A lengyel kormányfő ugyanis csütörtökön nem zárta ki, hogy az Európai Bizottság (EB) jövő szerdán elindíthatja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen.

Morawiecki pénteken elmondta: Junckerrel – akivel előző nap a visegrádi miniszterelnökök bővített ülése során találkozott – „megállapodtak abban, hogy párbeszédet fognak folytatni”. Leszögezte: nem azért vett részt a brüsszeli csúcstalálkozón, hogy „akárkitől is akármit kérjen valamiféle halasztásokat illetően”.

„Az EB-nek van bizonyos saját eljárása, mi pedig úgy gondoljuk, hogy jogunk van változásokat bevezetni az igazságügyben” – jelentette ki, hozzáfűzve: „nagyon röviden magyarázta meg” Junckernek a témát, megbeszélték viszont, hogy a bírósági reform részleteit egy „hosszabb, közös januári találkozón” tisztázzák egymással.

A folyamatban lévő lengyel igazságügyi reform azon témák egyike, melyek miatt Brüsszel tavaly januárban elindította Varsóval szemben a jogállamisági mechanizmust, amelynek harmadik szakasza, a hetes cikk szerinti eljárás végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat. Ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Merkel bevetné az uniós atombombát

Franciaország és Németország támogatni fogja az Európai Bizottságot, ha úgy dönt, jövő héten megindíthatja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen a vitatott igazságügyi reform miatt – közölte Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken.

Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően a francia és a német vezető kijelentette, továbbra is reménykednek abban, hogy Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfővel a következő napokban tervezett beszélgetésekkel elkerülhető az eddig példa nélküli uniós eljárás.

Angela Merkel hozzátette, megtesz mindent annak érdekében, hogy az uniós bizottság gyümölcsöző párbeszédet folytasson fontos partnerével, ugyanis az uniós intézmények és Lengyelország jobb együttműködése egész Európa számára előnyöket jelent.

Uniós tisztségviselők korábban arról számoltak be, hogy Varsónak mindössze napjai vannak arra, hogy a kifogásolt intézkedések visszavonásával vagy módosításával elkerülje az eljárást. Mások szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a brüsszeli testület „utolsó esélyként” ad még néhány hetet a lengyel kormánynak.

A brüsszeli fenyegetés sem fogta vissza a lengyel felsőházat

Élénk vita után megszavazta a lengyel felsőház is péntek este azt az Andrzej Duda államfő által előterjesztett két bírósági törvényt, amelyet Brüsszel az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges beindítása kapcsán emleget.

Az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS), valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvények mellett a felsőházban az ott az abszolút többséggel  rendelkező  Jog és Igazságosság (PiS) szenátorai, valamint egyes független honatyák szavaztak, ellenezte viszont az  ellenzéki Polgári Platform (PO) összes jelenlévő szenátora.

Mindkét jogszabályt az államfőnek kell még aláírnia. Andrzej Duda és a PiS szerint a törvények jelentősen javítanak a lengyel  bírósági rendszer működésén, az ellenzék szerint viszont alkotmányellenesek és veszélyeztetik az igazságügy függetlenségét.

  • Előzmények
Júliusban a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt az Európai Bizottság, „súlyos aggodalmának” adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.

A brüsszeli bizottság összesen négy lengyel bírósági törvényt kifogásol. Közülük az egyik, már hatályba lépett jogszabály miatt július végén kötelezettségszegési eljárást indított el. Korábban jelezte: amennyiben a lengyel elnök által megvétózott két törvény mégis hatályba lépne, kész elindítani az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást is, amely végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat.

Kapcsolódó cikkünk: Szorongatja a lengyeleket az Európai Bizottság

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »