Vége a netsemlegességnek az Egyesült Államokban

Eltörölte a netsemlegességet biztosító előírásokat az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) csütörtökön, hiába tiltakoztak a tartalomszolgáltatók és előfizetői csoportok.

A bizottság három republikánus párti tagja igennel, két demokrata párti tagja pedig nemmel szavazott a kommunikációs hatóság vezetője, Ajit Pai előterjesztésére, amelyben a netsemlegesség eltörlését javasolta.

Eric Schneiderman, New York állam főügyésze közölte, hogy mintegy húsz szövetségi állam nevében megtámadja a bizottság döntését. Bírósági eljárást helyezett kilátásba a legjelentősebb amerikai polgárjogi szervezet, az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU), míg az olyan nagy tartalomszolgáltatókat tömörítő csoport, mint a Facebook és az Alphabet, mérlegeli a jogi lehetőségeket.

Az akkor demokrata párti többségű kommunikációs bizottság 2015 februárjában fogadta el a netsemlegességet, az internet szabadságát és nyitottságát szavatolni hivatott szigorú szabályokat, amelyek megtiltják a szélessávú internet szolgáltatóknak, hogy leállítsák vagy lassítsák a hozzáférést tartalmakhoz, vagy fizetség ellenében egyes tartalomszolgáltatókat olyan előnyben részesítsenek, amelynek eredményeként azok szolgáltatásai másokénál gyorsabban juthatnának el a fogyasztóhoz.

Az FCC élére Donald Trump elnök által januárban kinevezett Ajit Pai úgy gondolja, hogy a netsemlegesség eltántorítja az internetszolgáltatókat azoktól a beruházásoktól, amelyek révén jobb és gyorsabb hálózati elérést biztosítanak az ügyfeleknek.

„A javaslatom alapján (…) az FCC egyszerűen azt követeli meg az internetszolgáltatóktól, hogy átlátható legyen tevékenységük, úgy, hogy a fogyasztók a számukra legjobb szolgáltatást tudják megvenni, a vállalkozók és kisvállalatok pedig hozzájuthassanak az innovációhoz szükséges információkhoz” – mondta Ajit Pai három hete, amikor előterjesztette régóta várt indítványát.

A netsemlegesség politikáját általánosan támogatják a tartalomszolgáltatók, mint például a Netflix és a médiavállalatok, míg az internetszolgáltatást nyújtó cégek a netsemlegesség eltörlését pártolják.

Az internetszolgáltatók közölték, hogy nem fogják akadályozni vagy lassítani a legális tartalmakat, de fizetség fejében előnyt adhatnak bizonyos tartalomszolgáltatóknak. Azzal is érveltek, hogy az internet jól működött a 2015 előtti két évtizedben is, amikor túlnyomórészt nem szabályozták működését.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »