Megváltoztatták a választójogi törvényeket Lengyelországban

A lengyel szejm megszavazta csütörtök éjjel egyes választójogi törvények módosítását. Az élénk parlamenti vita nyomán több kompromisszumos megoldást is tartalmazó változások a kormánypárt szerint a választások átláthatóságát célozzák, az ellenzék szerint viszont pártpolitikai érdekeket szolgálnak.

A jogszabály elfogadása mellett a 460 fős szejmben a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelenlévő 232 képviselője és két független honatya szavazott, 25-en nem voltak jelen, 199 képviselő nemmel szavazott, ketten pedig tartózkodtak. A törvénymódosítást még a szenátusnak és az államfőnek is jóvá kell hagynia.

A módosítások értelmében a jövő év novemberében esedékes önkormányzati választásoktól kezdve:

  • nem négy-, hanem ötévente tartanák meg a helyhatósági választást,
  • a polgármesteri posztot egy személy legfeljebb két választási cikluson át tölthetné be,
  • csökken a választókerületek száma,
  • valamint lefaragják a községi, a járási és a vajdasági közgyűlésekbe egy választókerületben megválasztható képviselők számát.

Ezen kívül a 2019-ben esedékes parlamenti választások után mandátumát veszíti a jelenlegi összetételű országos választási bizottság (PKW). A majdani testület tagjainak egy részét a parlamenti pártok jelölnék, miközben az eddigi jogszabályok szerint őket az államfő nevezi ki az alkotmánybíróság, a  legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb közigazgatási bíróság javaslatára.

Nincs egyetértés

Ellenzéki képviselők szerint pártpolitikai érdekeket szolgál egyebek mellett az a módosítás, mely szerint a PKW műszaki és adminisztratív hátterét adó országos választási iroda (KBW) elnökét a belügyminiszter által megnevezett három személy közül választaná ki a PKW.

Ezzel szemben az előterjesztők szerint a törvénymódosítások elősegítenék a választások átláthatóságát, demokratikusabbá tenné őket többek között azáltal, hogy bevezetnék az átlátszó urnák használatát, és a választóhelyiségekben elhelyezett kamerák nyilvános internetes közvetítést tennének lehetővé. A voksok leadását lebonyolító választási bizottságon kívül egy külön, a leadott szavazatokat összeszámláló bizottságot állítanának fel minden körzetben, és nagyobb mértékben tennék lehetővé a megfigyelők jelenlétét is.

A voksolás technikai lebonyolítására vonatkozó megoldásokat a PiS már a 2014 őszén megtartott önkormányzati választások után javasolta, az akkor észlelt szokatlan jelenségek – az érvénytelen szavazatok kivételesen magas aránya, az exit pollok és a hivatalos eredmények közötti nagy eltérés miatt.

A parlamenti viták során több, az ellenzék és az országos választási bizottság által is előterjesztett módosító javaslatot fogadtak el. Az eredeti tervezet szerint a községi közgyűlések megválasztásakor teljesen megszüntették volna az egyéni választókerületeket, de egy módosító javaslat nyomán ezek a 20 ezernél kevesebb lakosú települések esetében megmaradnak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »