Újfent ötéves csúcson a brit infláció

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árindex 3,1 százalékkal volt magasabb novemberben, mint egy évvel korábban. Októberben és szeptemberben egyaránt 3 százalék volt a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció. Nagy-Britanniában 2012 márciusa óta nem mértek a novemberinél gyorsabb éves inflációs ütemet.

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek. Mark Carney, a Bank of England kormányzója a novemberi inflációs adatok ismertté válása után köteles megírni ezt a levelet Philip Hammond pénzügyminiszternek.

Carney legutóbb 2016 októberében volt kénytelen magyarázó levelet írni, de akkor ellenkező irányú inflációs folyamatok miatt, tavaly szeptemberben ugyanis mindössze 0,9 százalék volt az éves infláció.

A Bank of England november elején, tíz év után először kamatot emelt, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát. A jegybank indoklása szerint a következő években elfogy a brit gazdaságban még meglévő csekély kapacitástöbblet is, és ennek hatására valószínűleg erősödni fog a hazai eredetű inflációs nyomás. Tovább

Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban a novemberi inflációs adat aligha készteti a Bank of England monetáris tanácsát rövid időn belüli újabb kamatemelésre.

Paul Hollingsworth, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó közgazdásza a keddi inflációs adatismertetés utáni gyorselemzésében kiemelte, hogy jóllehet a novemberi inflációs ütem kissé meghaladta a monetáris tanács 3 százalékot valószínűsítő várakozását, az októberi tizenkét havi infláció viszont 0,2 százalékponttal elmaradt a monetáris testület előrejelzésétől.

Hollingsworth hozzátette: a gyorsulás egyébként sem széles bázisú, a legnagyobb felhajtóerőt az adta, hogy a repülőjegyárak kisebb mértékben csökkentek, mint egy éve. A Capital Economics elemzője hangsúlyozta azt is, hogy a ház szerint a brit infláció valószínűleg novemberben tetőzött.

Egy másik tekintélyes londoni elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) azt emelte ki a keddi inflációs adatokat kommentálva, hogy a fogyasztói árak növekedési üteme továbbra is jelentősen meghaladja a bérnövekedését, és ez a fogyasztási kiadások növekedésének lassulását okozhatja. A CEBR várakozása szerint a reáljövedelmek folytatódó eróziója miatt a brit háztartások fogyasztási kiadásai a negyedik negyedévben már csak 0,1 százalékkal növekszenek az előző három hónapban mért 0,6 százalékos növekedés után.

Hosszú távú előrejelzések szerint az átlagos brit reálbérszint még a következő évtized elején is alacsonyabb lesz a globális pénzügyi válság előttinél.

A Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS) a legutóbbi növekedési prognózisok alapján nemrégiben összeállított elemzésében közölte: modellszámításai szerint 2021-ig nem egészen 5 százalékos halmozott reálbérnövekedés várható Nagy-Britanniában. Az IFS szakértői szerint ebből az következik, hogy az átlagos brit reáljövedelem 2021-ben is elmarad a 2008-ban mért szinttől. Az intézet szerint Nagy-Britannia a II. világháború vége óta nem élt át ilyen gyenge reálbérnövekedési időszakot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »