Putyin visszahívja az orosz csapatokat Szíriából

Elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki villámlátogatásra érkezett Szíriába, a hmejmími orosz légitámaszpontra.

“A védelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek parancsba adom: kezdjék el az orosz csapatkontingens kivonását állandó állomáshelyeire” – mondta a bázis személyi állománya előtt Putyin, az orosz fegyveres erők főparancsnoka, aki előre be nem jelentett látogatáson kereste fel Hmejmímet.

Hivatalos hétfői programja szerint az orosz vezető a nap folyamán Kairóba, majd Ankarába látogat, ahol Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi, illetve Recep Tayyip Erodgan elnökkel tárgyal a szíriai rendezésről. Hmejmímben Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is találkozott.

Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők a szíriai hadsereggel közösen a nemzetközi terrorizmus legharcképesebb csoportosulását zúzták szét Szíriában.

“Ezzel kapcsolatban döntés született arról, hogy a Szíriai Arab Köztársaság területén tartózkodó orosz kontingens jelentős része hazatér Oroszországba. Ha a terroristák még egyszer felemelik fejüket, olyan csapásokat mérünk rájuk, amilyeneket még nem láttak” – jelentette ki.

“Sohasem felejtjük el azokat az áldozatokat és veszteségeket, amelyeket a terrorizmus elleni küzdelemben hoztunk meg itt, Szíriában és Oroszországban. De ez nem késztet bennünket arra, hogy ölbe tegyük a kezünket és visszavonuljunk. Ez egyáltalán nem jellemző népünkre. Ellenkezőleg, ez az emlékezet erőt ad az abszolút gonosz, a nemzetközi terrorizmus kiirtásához, bármilyen álarcban is jelentkezzen” – hangsúlyozta az orosz elnök, aki gratulált a katonáknak a “fényes győzelemhez”.

Méltatta, hogy Szíriát sikerült szuverén és független államként megőrizni, és megteremteni a feltételeket az ENSZ égisze alatt lefolytatandó politikai rendezéshez. Közölte, hogy az arab országban a részleges csapatkivonás után is tovább működik majd az orosz békéltetőközpont, valamint állandó alapon a hmejmími orosz légi bázis és a tartuszi haditengerészeti támaszpont.

A hmejmími villámlátogatást követően Putyin Kairóba utazott, ahol Szíszi elnök ünnepélyes fogadtatásban részesítette.

Oroszország 2015. szeptember 30-án avatkozott be a szíriai polgárháborúba az Aszad-rendszer oldalán, megfordítva ezzel a háború menetét. Moszkva légi, vezérkari és diplomáciai támogatással, valamint hírszerzéssel, különleges egységekkel, katonai tanácsadókkal, fegyverszállításokkal és humanitárius segéllyel támogatja Damaszkuszt.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás