Korzikán taroltak a függetlenségpártiak

A magát nacionalistának nevező pártszövetség nagyarányú győzelmet aratott vasárnap Korzikán a regionális parlamenti választások második fordulójában. A Franciaországhoz tartozó szigetet eddig is irányító erő kezdeményezi a tárgyalások megnyitását a francia kormánnyal a nagyobb autonómiáról, de kizárták, hogy elszakadásra törekednének.

A függetlenségpártiakból és az autonómiapártiakból álló Pe a Corsica (Korzikáért) pártszövetség a szavazatok 56,5 százalékát szerezte meg, amellyel a 63 fős helyi nemzetgyűlésben kényelmes többséget tudhat magáénak. A helyi jobboldal 18, a jobbközép Köztársaságiak 12,5, míg Emmanuel Macron államfő pártja, a Köztársaság lendületben 12,6 százalékot ért el. A legnagyobb vesztesek azonban a baloldal és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front, amelyek nem jutottak be a második fordulóba, így egyáltalán nem küldhetnek képviselőket a helyi parlamentbe.

Az eredmény nem okozott meglepetést, a sziget parlamentjét eddig is ez a pártszövetség irányította, s az első fordulót 45,4 százalékos támogatottsággal nyerte meg. Az elsöprő győzelem azonban részben az alacsony részvétellel magyarázható, amely 52,6 százalékos volt, szemben a 2015-ben tartott előző választás második fordulójában mért 67 százalékkal.

„Párizsnak most muszáj érzékelnie, mi történik Korzikán, valami nagyon alapvető” – mondta a pártszövetség motorjának tekintett autonómiapárti és mérsékelt Gilles Simeoni, akinek köszönhetően a nacionalisták 2015 óta minden helyi választást megnyertek.

Szövetségese, a függetlenségpárti Jean-Guy Talamoni, a korzikai nemzetgyűlés elnöke elmondta, hogy kérik Párizstól a tárgyalások mielőbbi megnyitását az autonómiatörekvésekről. „Amennyiben Párizs ismét megtagadja a demokráciát, kénytelenek leszünk megmozdulásokat szervezni Korzikán, de végigjárjuk az európai fővárosokat is” – tette hozzá a helyi politikus, akit gyakran hasonlítanak Carles Puigdemont volt katalán elnökhöz.

epa06358399 Supporters wave Corsican flags during a campaign meeting of the 'Pe a Corsica' (lit. Pour la Corse / eng. For Corsica) nationalist list ahead of the territorial elections in Corte, Corsica island, France, 29 November 2017. The elections will take place on 03 and 10 December in Corsica island.  EPA/OLIVIER SANCHEZ

A Korzikáért párt támogatói korzikai zászlókat lengetnek egy kampányrendezvényen 2017. november 29-én. (EPA/OLIVIER SANCHEZ)

A függetlenség és elszakadás kérdése ugyanakkor jelenleg nincs napirenden a szigeten, ahol az elmúlt évtizedek merényletei után viszonylagos stabilitás alakult ki.

A pártszövetség célja, hogy a jelenleg a szigeten létező két megyét a 2018 januárban megalakuló új közigazgatási egységben egyesítsék. Három éven belül szeretnék megkapni a Saint-Martin és Saint-Barthélemy szigeteken érvényes autonómia státuszát, amely elképzelésük szerint tíz év múlva lépne életbe. Kérik a korzikai nyelv hivatalossá tételét a francia mellett a szigeten, valamint amnesztiát minden korzikai elítéltnek, és bevezetnék a korzikai rezidens státuszát is az ingatlanspekulációk megfékezésére.

Az 1976-ban alakult Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front négy évtizeden át harcolt a Franciaországtól való függetlenedéséért, s mintegy 4500, főként robbantásos merényletet hajtottak végre a 330 ezer lakosú szigeten, amely az ország GDP-jének alig 0,4 százalékát biztosítja. A szervezet 2014-ben tette le a fegyvert.

Korzika Franciaország egyik legszegényebb régiója, a szigeten nincsen ipari termelés, a turizmus jelenti az elsődleges bevételi forrást, és a helyi lakosság nagymértékben a központi állami juttatásoknak köszönheti a életszínvonalát, így a lakosok többsége a felmérések szerint nem támogatja az elszakadást, s referendum sem várható az önrendelkezésről az elkövetkező 15 évben.

Megfigyelők szerint a függetlenség ugyanakkor a Franciaországhoz két évszázaddal ezelőtt fegyverrel csatolt szigeten állandó téma, a tényleges politikai szándék azonban a nagyobb autonómia elérése.

André Fazi politológus a France Info hírrádióban az első fordulót követően elmondta: a katalán politikai helyzethez hasonló válság kialakulásának jelenleg nincsenek meg a feltételei Korzikán, de a függetlenedési szándék elsősorban a francia kormány válaszain fog múlni. Az 1970-es években ugyanis a radikalizálódást olyan mérsékelt követelések váltották ki, mint például a korzikai nyelv fakultatív tanításának engedélyezése a helyi iskolákban.

Korábban írtuk: Ha Katalónia sikerrel jár, mások is követhetik

Forrás: MTI

Friss hírek