Őrizetbe került a Lafarge három volt legfőbb vezetője

Őrizetbe vette szerdán a francia rendőrség az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való együttműködéssel gyanúsított Lafarge svájci-francia építőipari vállalat három volt legfőbb vezetőjét, köztük Bruno Lafont volt elnök-vezérigazgatót, aki a polgárháború sújtotta Szíriában is működtette a cégcsoport helyi cementgyárát.

A volt igazgató mellett a vámügyőrség kihallgatja Eric Olsen volt humánpolitikai igazgatót és Christian Herrault-t is, aki az operációs igazgatóhelyettese volt a vállalatnak.

A párizsi ügyészég pénteken már eljárást indított Bruno Pescheux ellen, aki 2008 és 2014 között vezette a Lagarge szíriai cementgyárát, Frédéric Jolibois ellen, aki 2014 nyarától volt az igazgató és Jean-Claude Veillard ellen, aki a Lafarge biztonsági igazgatója volt. Ellenük terrorizmus finanszírozása és mások életének a veszélyeztetése a vád. A két vezetőt rendőri felügyelet alá helyezték, a biztonsági igazgató előzetes letartóztatását kérte az ügyészség.

A Lafarge francia vállalat ellen, amely 2015-ben egyesült a svájci Holcimmel, Franciaországban márciusban eljárás indult terrorizmus finanszírozásának gyanújával, miután kiderült, hogy a cégcsoport egyezséget kötött egyes fegyveres csoportokkal Szíriában, hogy fenntarthassa ottani tevékenységét, a cementgyártó helyi leányvállalata többi között az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel állapodott meg 2013-ban.

A gyanú szerint a Lafarge olajat is vásárolt a dzsihadistáktól, akik 2013 júniustól tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai tartalékok egy jelentős részét. Frédéric Jolibois már 2017 elején elismerte a vámügyőrségnek, hogy a Lafarge kurd és iszlamista „nem kormányzati szervektől” vásárolt olajat, megsértve ezzel az Európai Unió 2011-ben életbe léptett embargóját.

A Lafarge szíriai leányvállalata, a Lafarge Cement Syria 2012 július és 2014 szeptember között a belső könyvvizsgálói jelentés szerint mintegy 5,6 millió dollárt utalt szíriai fegyvereseknek. A francia hatóságok azt akarják megállapítani, hogy a felső vezetés mit tudott ezekről az utalásokról.

A vámügyőrség korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Lafarge francia vezetősége jóváhagyta a dzsihadista csoportok finanszírozását, és azt hamis számlákkal fedezték, Bruno Lafont elnök-vezérigazgató azonban mindeddig tagadta, hogy tudott a kenőpénzekről. Tanúvallomások szerint a Lafarge a francia hatóságok engedélyével döntött úgy, hogy a dzsihadisták előretörését követően is folytatja tevékenységét Szíriában. Frédéric Jolibois gyárigazgató azt állította, hogy folyamatos kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a titkosszolgálatokkal.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »