Venezuela megcsinálja a saját bitcoinját

A gazdasági és pénzügyi csőd szélén álló Venezuela elnöke bejelentette, hogy az ország saját kriptovalutát vezet be, hogy ezzel is felvegye a harcot az Egyesült Államok által irányított pénzügyi „blokáddal” szemben.

Nicolas Maduro államfő vasárnap egy televíziós beszédben közölte, hogy létrehozzák az „El Petro” névre keresztelt kriptovalutát, amelynek fedezetét az ország olaj-, arany- és gyémánttartaléka adja.

Az ötórás tévéműsorban a venezuelai államfő egyebek között azt mondta, hogy „ezzel eljött a 21. század”, és az El Petro révén sikerül megoldani a szociális és gazdasági gondokat. Magáról a kriptovalutáról nem közölt semmilyen részletet.

A venezuelai gazdaság az elmúlt években egyre lejjebb csúszott, mély gazdasági válság alakult ki, amit a fogyasztói árak meredek emelkedése és a nemzeti valuta leértékelődése kísér. A nemzeti valuta, a bolivar árfolyama csak novemberben 57 százalékkal esett a dollárral szemben.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi előrejelzése szerint Venezuelában idén 652,7 százalék, jövőre pedig már 2349,3 százalék lesz az infláció a tavalyi 254,4 százalék után. Az IMF azzal számol, hogy Venezuela hazai összterméke (GDP) idén 12 százalékkal, jövőre pedig 6 százalékkal zsugorodik a tavalyi 16,5 százalék esés után.

Venezuela küladóssága tavaly 132,15 milliárd dollár volt. Az ország devizatartaléka 9,929 milliárd dollár volt  szeptember végén, ami csaknem két évtizede a legalacsonyabb.

A múlt hónapban a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítők „részleges csőd” kategóriába rontották Venezuela hosszú távú devizaadósságának a besorolását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »