Nem enyhül a konfliktus Szaúd-Arábia és a jemeni húszik között

Több ezer fegyvert foglaltak le, és ezreket tartóztattak le a szaúdi hatóságok a sivatagi királyság és Jemen határán 2016 októbere és 2017 szeptembere között – közölte pénteken a szaúdi belügyminisztérium.

A belügyi tárca közlése szerint a szaúdi határőrség mintegy 3500 kézifegyvert és ahhoz tartozó lőszert foglalt le, és 4656 személyt tartóztatott le, akik a gyanú szerint be akartak szivárogni a királyság területére.

A belügyminisztérium pénteki tájékoztatása összefügghet azzal, hogy csütörtökön a jemeni húszik ismét ballisztikus rakétát lőttek ki Szaúd-Arábia területére. Míg a síita lázadók azt állították, hogy a fegyver eltalálta katonai célpontját, a szunnita királyság azt közölte, hogy elfogták a rakétát. Mindeddig nem érkeztek hírek arról, hogy rakéta csapódott volna be Szaúd-Arábia területén.

Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a síita húszi lázadók között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták amiatt, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein.

A húszik legutóbb november elején lőttek ki ballisztikus rakétákat a vahhábita királyság irányába, de a szaúdiak időben megsemmisítették őket. A jemeni felkelők a támadást azzal indokolták, hogy a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció blokádjára adtak választ. Rijád azonban megtorlásként megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját, és bombázta a felkelők kezén lévő fővárost, Szanaát.

Szanaa, 2017. november 29. Jemeniek tüntetnek a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetség legutóbbi légicsapásai ellen a szaúdi nagykövetség épülete előtt a jemeni fővárosban, Szanaában 2017. november 29-én. Szaúd-Arábia térségbeli arab szövetségeseivel 2015. március 26-án indított hadműveletet Jemenben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszi lázadók visszaszorítására. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Szanaa, 2017. november 29.
Jemeniek tüntetnek a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetség legutóbbi légicsapásai ellen a szaúdi nagykövetség épülete előtt a jemeni fővárosban, Szanaában 2017. november 29-én. Szaúd-Arábia térségbeli arab szövetségeseivel 2015. március 26-án indított hadműveletet Jemenben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszi lázadók visszaszorítására. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Rijád – feltehetően nemzetközi nyomásra – a hétvégén lazított a blokádon, szabad utat engedve a segélyszállítmányok beszállításához a humanitárius katasztrófa szélére sodródott Jemenbe. A húszik újabb ellenséges lépése miatt azonban felmerül annak veszélye, hogy Szaúd-Arábia ismét megtorló intézkedéseket fog hozni – vélik megfigyelők, jóllehet a Sky News Arabíja hírtelevízió pénteken arról számolt be, hogy az arab koalíció feloldotta blokádját a délnyugat-jemeni el-Gaida kikötőváros ellen.

Jemen folyamatosan humanitárius katasztrófával néz szembe, mióta az arab koalíció beavatkozott a 2014-ben kirobbant konfliktusba. Az ország 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszerhiánytól a háború sújtotta országban, közülük hétmillió gyakorlatilag éhezik. Az olajban gazdag, de a régió legszegényebb országának számító Jement ráadásul kolerajárvány is sújtja, mintegy 945 ezren betegedtek meg.

Szanaa, 2017. november 29. Jemeniek tüntetnek a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetség legutóbbi légicsapásai ellen a szaúdi nagykövetség épülete előtt a jemeni fővárosban, Szanaában 2017. november 29-én. Szaúd-Arábia térségbeli arab szövetségeseivel 2015. március 26-án indított hadműveletet Jemenben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszi lázadók visszaszorítására. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Szanaa, 2017. november 29.
Jemeniek tüntetnek a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetség legutóbbi légicsapásai ellen a szaúdi nagykövetség épülete előtt a jemeni fővárosban, Szanaában 2017. november 29-én. Szaúd-Arábia térségbeli arab szövetségeseivel 2015. március 26-án indított hadműveletet Jemenben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszi lázadók visszaszorítására. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

A konfliktusban mintegy 10 ezer ember halt meg, 50 ezren megsebesültek, és 3 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Forrás: MTI/AFP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »