Németország visszahívja egyik diplomatáját Észak-Koreából

Németország korlátozza diplomáciai kapcsolatait Észak-Koreával, és visszahívja phenjani képviseletéről egyik diplomatáját, de nem a nagykövetet, válaszul a kommunista rezsim újabb ballisztikus rakétakísérletére – jelentette be csütörtökön Sigmar Gabriel német külügyminiszter Washingtonban.

Közlése szerint egyben felszólították Észak-Koreát, hogy hívja vissza egyik diplomatáját a berlini nagykövetségről. „A diplomáciai nyomást tehát növelik, Európában mások is így cselekszenek” – mondta Gabriel. Ugyanakkor hozzátette: továbbra is elutasítja, hogy Németország megszakítsa diplomáciai kapcsolatát Észak-Koreával.

Értesülések szerint Észak-Korea berlini nagykövetét még szerdán bekérették a külügyminisztériumba és tájékoztatták a személyzeti döntésről. Később a nap folyamán Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő az Észak-Koreával fenntartott kapcsolatok megszakítására szólított fel minden államot, így Németországot is. Hasonló nyilatkozatot tett Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén.

Gabriel szerint amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal folytatott megbeszélésén ilyen jellegű kérés nem hangzott el. A német tárcavezető szerint egyéb hivatalos úton sem érkezett az Egyesült Államoktól felkérés a diplomáciai kapcsolatok megszakítására Észak-Koreával.

A német külügyminisztérium már július végén is visszahívott két nagykövetségi dolgozót Phenjanból az észak-koreai ballisztikusrakéta- és nukleáris kísérletek miatt, illetve felszólított két észak-koreai diplomatát Németország elhagyására.

Úgy tudni, Németország tíznél kevesebb, mindössze néhány fős phenjani diplomáciai képviselettel rendelkezik, s a phenjani rezsim berlini nagykövetségének személyi állománya is hasonló nagyságrendű. Pontos adatokat a német külügyi tárca biztonsági okokra hivatkozva nem tett közzé. A Német Szövetségi Köztársaság 2001 óta tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Észak-Koreával.

Korábban írtuk:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »