Eddigi legerősebb rakétáját tesztelhette Észak-Korea

Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával (ICBM), amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét – jelentette be szerdán a világtól elzárkózó ország állami médiája.

A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű észak-koreai rakéta 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be – tudatta a hivatalos nyilatkozat, amelyet egy tévébemondó olvasott be.

A nyilatkozat szerint a helyi idő szerint szerda hajnalban végrehajtott rakétakísérletet előző nap rendelte el az ország legfelső vezetője, Kim Dzsong Un. A dokumentumban Észak-Korea azt állította, hogy „felelős nukleáris hatalom”, hadászati fegyvereit pedig azért fejlesztette ki, hogy megvédje magát „az amerikai imperialisták nukleáris zsaroló politikájától és fenyegetésétől”.

Számos nukleáris szakértő szerint Észak-Koreának ugyanakkor be kell még bizonyítania, hogy sikerült minden technikai akadályt leküzdenie, beleértve a nukleáris robbanófej célba juttatását interkontinentális rakétával, de erre is sor kerülhet hamarosan.

Jeffrey Lewis a nemzetközi tanulmányok Middlebury Intézetének egyik vezetője azt mondta: „Nem kell szeretnünk, de hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel képes célba venni az Egyesült Államokat”.

Az AP hírügynökség azt írta, hogy a mostani rakétakísérlet kihívás a Trump-kormányzatnak, amely nemrégiben helyezte vissza Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára. A teszt egyben lerombolja a kérdés rendezésére tervezett diplomáciai erőfeszítéseket, fokozza a félelmet egy háborútól vagy egy esetleges amerikai megelőző csapástól, továbbá súlyos árnyékot vet a jövő évi phjongcshangi téli olimpiára Dél-Koreában.

Kína határozottan elítélte a keddi észak-koreai rakétakísérletet, egyben arra szólította fel Washington és Phenjant, hogy újítsák fel tárgyalásaikat. Keng Suang kínai külügyi szóvivő kifejtette, hogy a kialakult helyzetre a Peking által kezdeményezett kettős moratórium jelenthet megoldást. Az indítvány szerint az észak-koreai nukleáris- és rakétakísérletek felfüggesztésével egy időben fel kellene hagyni a dél-koreai és amerikai közös hadgyakorlatokkal. Washington ugyanakkor erre nem hajlandó.

Az elrettentő lépések fokozásában állapodott meg Trump és a japán kormányfő

Az észak-koreai rakétaprogram folytatására adott válaszlépések fokozásában állapodott meg szerdán Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán kormányfő, egyúttal még nagyobb szerepvállalásra szólították fel Kínát – közölte egy japán kormányszóvivő.

A helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb észak-koreai ballisztikus rakétakísérlet után Trump és Abe egyetértett abban, hogy erősíteni kell a két ország „észak-koreai fenyegetéssel szembeállított elrettentőképességét”. A két vezető abban is egyetértett – mondta Nisimura Jaszutosi -, hogy „Kínának nagyobb szerepet kell játszania” Észak-Korea megfékezésében.

Egy másik sajtóértekezleten Szuga Josihide, a miniszterelnöki kabinet főtitkára azt mondta, hogy Japán szorosan együtt fog működni az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával az északi rakétakilövésre adandó válasz ügyében. Az amerikai elnök telefonon beszélt Mun Dzse In dél-koreai államfővel is, akivel úgy vélekedtek, hogy Észak-Korea „az egész világra nézve” fenyegetést jelent.

Onodera Icunori japán védelmi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy az észak-koreai rakéta meredek röppályán több mint 4000 kilométeres rekordmagasságba emelkedett, és mintegy 50 percen át repült, mielőtt a tengerbe csapódott Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében, a szárazföldtől 250 kilométerre.

Az észak-koreai fegyverprogramot nyomon követő, Aggódó Tudósok Szövetsége elnevezésű szervezet egyik vezető szakembere, David Wright nyilatkozatban szögezte le, hogy normális röppályán repülve a rakéta 13 ezer kilométer távolságba juthatott volna el, ami több mint elegendő lenne az amerikai főváros, Washington eléréséhez, de „valójában az Egyesült Államok bármely szárazföldi pontjának eléréséhez is”.

A provokációra válaszul Abe Sindzó japán miniszterelnök szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli összehívását követelte. A felhíváshoz az Egyesült Államok is csatlakozott.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a tárcája által kiadott nyilatkozatban azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség tegyen további lépéseket a már meglévő ENSZ-szankciókon felül, hogy rákényszerítse Phenjant atomfegyver-programjának leállítására. Tillerson kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Kanada kezdeményezni fogja ENSZ-tagállamok, köztük Dél-Korea, Japán és más érintett országok találkozójának összehívását, hogy megvitassák, „miként tudna a nemzetközi közösség szembeszállni Észak-Koreának a nemzetközi békét fenyegető” lépéseivel.

A kanadai kormány egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője azt közölte (helyi idő szerint) kedden, hogy december végén, még a karácsonyi szünet előtt külügyminiszteri szintű tanácskozást tartanak Kanadában – legalább tucatnyi ország részvételével – az Észak-Koreával kapcsolatos válság megvitatására.

Az orosz törvényhozás egy vezető képviselője az éjjel úgy reagált az észak-koreai rakétakísérletre, hogy azt az Egyesült Államok és Dél-Korea provokálta ki nemrég tartott közös hadgyakorlataival. Az orosz média jelentései szerint Leonyid Szluckij, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke ugyanakkor felelőtlennek nevezte Phenjan viselkedését is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb szankciókat, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását, válaszul az ország szeptember elején végrehajtott hatodik, és minden eddiginél nagyobb hatóerejű nukleáris kísérleti robbantására.

A NATO és az EU is elítélte az újabb rakétakilövést

Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Korea által helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb ballisztikus rakétakísérletet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte: Phenjan a lépéssel ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, veszélyeztetve a térség és a világ biztonságát. A katonai szövetség vezetője újfent óva intette Észak-Koreát a további provokációktól, illetve az ország atom- és rakétaprogramjának beszüntetését és a párbeszéd felújítását sürgette.

Az Európai Unió külügyi szolgálata elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyekkel Phenjan megsértette nemzetközi kötelezettségeit. A brüsszeli közleményben „súlyos provokációnak”, „komoly fenyegetésnek” minősítették a lépést, továbbá hangsúlyozták, hogy „azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul” be kell szüntetnie a rezsimnek a kísérleti atomrobbantásokat és a rakétateszteket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters/dpa/AFP/Kyodo/Kitekintő

Friss hírek