Jelentősen nőttek a külföldi befektetések Ukrajnában

A közvetlen külföldi befektetések volumene, azaz a külföldiek által jegyzett tőke Ukrajnában 5,9 százalékkal, azaz több, mint 2,2 milliárd dollárral nőtt az év eleje óta októberig, meghaladva a 39,7 milliárd dollárt – hozta nyilvánosságra kedden az ukrán statisztikai hivatal.

A közlemény szerint az év első kilenc hónapjában több mint 1,2 milliárd dollár új tőkebefektetést eszközöltek külföldről Ukrajnában, miközben mintegy 306 millió dollárt vontak ki az országból. Az adatok alapján a legaktívabb befektető Ciprus, ahonnan ebben az időszakban 464,6 millió dollár érkezett.

A közvetlen külföldi befektetések legnagyobb része, 464,4 millió dollár ipari vállalatokba irányult, míg a pénzügyi és a biztosítási szférába 248,8 millió dollár. Eközben ukrán vállalatok az év első kilenc hónapjában összesen 10,2 milliárd dollárt fektettek be külföldön.

A hivatal megjegyezte, hogy a most közölt statisztikában nem szerepelnek adatok az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigetről és a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadár területekről.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hivatalos statisztika szerint a tavalyi év egészében külföldiek több mint 4,4 milliárd dollárt fektettek be az ukrán gazdaságba, ami 17,1 százalékkal, azaz 642 millió dollárral haladta meg a 2015. évit.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Brüsszel, 2017. december 8.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke fogadja Theresa May brit miniszterelnököt a bizottság brüsszeli székházában 2017. december 8-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Másfél év telt el és a neheze még hátravan: itt tart most a Brexit

London várakozásához képest kéthónapos késéssel, de megszületett a brit kormány által várva várt döntés: az Európai Unió pénteki csúcstalálkozóján az unióban maradó tagállamok állam- és kormányfői úgy döntöttek, hogy el lehet kezdeni a brit EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalássorozat második szakaszát, amelynek elsődleges célja a Brexit utáni kapcsolatrendszer kialakítása.

Read More »