Találkoztak a muzulmán szövetség hadügyminiszterei Rijádban

A terrorizmus ellen harcoló, Szaúd-Arábiával szövetséges muzulmán országok hadügyminisztereinek első találkozóját tartották vasárnap a szaúdi fővárosban, Rijádban.

A fórumon, amelyet Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös nyitott meg, 41 ország védelmi miniszterei, a terrorellenes koalíció tagországainak, valamint a sivatagi királyságban akkreditált országok követségeinek képviselői vesznek részt.

Katar, amellyel Szaúd-Arábia és három másik arab állam – Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom – idén júniusban megszakította kapcsolatait, nem képviseltette magát.

Kapcsolódó cikkünk: Bahrein kemény üzenetet küldött Katarnak

A szövetség 2015 decemberében alakult 34 résztvevővel és azóta ugyan hét országgal bővült, de Irak és Szíria nem tagja. Irán – ahol a muzulmán vallás síita irányzatának követői vannak többségben – nem vesz részt a koalícióban. A szövetség a szíriai, az iraki, a líbiai, az egyiptomi és az afganisztáni terrorizmus elleni erőfeszítéseket fogja összehangolni. A koalíció idén májusban bejelentette készségét, hogy szükség esetén 34 ezres katonai kontingenst küld Szíriába és Irakba a terrorcsoportok elleni harcra.

A tanácskozás napirendjén négy fő kérdés szerepel, az ideológia, a kommunikáció, a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés és a katonai együttműködés.

Mohamed bin Szalmán bevezetőjében hangoztatta, a koalíció nem fogja a terroristáknak megengedni, hogy befeketítsék a muzulmán vallást. Azért gyűltek össze, hogy ígéretet tegyenek arra, mindent megtesznek a terrorizmus felszámolásáért.

Forrás: MTI/AP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »