Vége a kurdok amerikai támogatásának

Donald Trump amerikai elnök  elrendelte,  hogy Washington ne küldjön több fegyvert a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciának, amelyet Törökország terrorszervezetnek tart – jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján Ankarában, miután Trump és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon egyeztetett egymással.

Cavusoglu, aki jelen volt a beszélgetésnél az államfői palotában, hozzátette: Trump azt is mondta, hogy „ennek az ostobaságnak” már korábban véget kellett volna vetni. A török tárcavezető kifejtette: az amerikai-török kapcsolatokra egyik leginkább negatívan ható téma a szíriai kurdoknak adott fegyverek ügye volt. Legutóbb már páncélos járműveket is kaptak az Egyesült Államoktól – hangoztatta Cavusoglu.

Az Anadolu török állami hírügynökség a török államfői hivatalra hivatkozva arról számolt be, hogy az amerikai és a török vezető a szíriai válságról, a szerdai szocsi orosz-török-iráni csúcstalálkozóról, regionális problémákról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról folytatott megbeszélést. Erdogan később Twitter-fiókján „gyümölcsözőnek” minősítette az egyeztetést.

A Fehér Ház némiképp eltérően idézte Trumpot, aki – ez utóbbi változat szerint – csak annyit közölt Erdogannal: az Egyesült Államok változtatásra, korrigálásra készül a szíriai partnereinek nyújtott katonai támogatás terén. A washingtoni közlemény szerint a katonai segítség átrendezése a helyzet stabilizálásának függvényében történik majd.

Ankara az YPG-t a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) hasonlóan terrorszervezetnek tekinti és attól tart, hogy a szíriai kurd milícia megerősödése felélénkítené a Törökországban élő több mint tízmilliós kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.

Erdogan a közelmúltban többször nehezményezte, hogy Washington „mintegy 3500 kamionnyi” fegyvert küldött az YPG-nek Szíriába az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcra hivatkozva.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek