Szíria: félszáz ellenzéki megy Genfbe

Ötven fős lesz az az egységes küldöttség, amely a szíriai ellenzék főbb szervezeteinek a nevében fog tárgyalni a november 28-án Genfben az ENSZ égisze alatt tartandó újabb béketárgyalási fordulón – jelentették be csütörtökön este Rijádban.

Basma Kodmani, a Szaúd-Arábia által támogatott szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HCN) egyik tárgyalója a sajtónak jelezte: pénteken újabb tárgyalásokat rendeznek a szaúdi fővárosban, hogy megállapodjanak a küldöttség tagjainak a személyéről.

Rijádban szerdán kezdtek tárgyalásokat a szíriai ellenzék főbb szervezetei, hogy megpróbáljanak közös álláspontot kialakítani a 2011 óta dúló szíriai belháború befejezésének érdekében. Azzal a szándékkal ültek közös asztalhoz, hogy egységes küldöttségről állapodjanak meg, amely a jövő heti genfi béketárgyaláson képviseli majd az ellenzéket. A találkozón több mint 140-en vettek részt, köztük a magukat függetlennek vallók, de a Szabad Szíriai Hadsereg katonai frakcióinak képviselői is. Csütörtökön elfogadták a záróközleményt, amely szerint megállapodtak a közös delegáció megalakításában.

A rijádi tanácskozást az elmúlt években a szíriai lázadókat támogató Szaúd-Arábia külügyminisztériuma hívta össze. Mindeddig azonban ezeknek a csoportoknak nem sikerült közös álláspontra helyezkedniük, elsősorban azzal kapcsolatban voltak eltérő nézetek, hogy Bassár el-Aszad elnöknek lehet-e bármilyen szerepe a jövendő szíriai átmeneti folyamatban. A feszültségeket jelezte, hogy hétfőn váratlanul lemondott tisztségéről Rijád Hidzsáb, a HNC vezetője.

A rijádi tanácskozás résztvevői mostanra kialakítottak egyfajta közös platformot, csütörtöki záróközleményükben megerősítették: nem kezdődhet meg Szíriában a politikai átmenet Bassár el-Aszad elnök távozása előtt. Az átmeneti időszak kezdetével Aszadnak és klikkjének távoznia kell Szíria éléről – hangsúlyozta a közlemény.

Az ellenzék egyúttal megerősítette, hogy elkötelezett az ENSZ égisze alatt zajló genfi békefolyamat mellett, amelynek célja, hogy a tekintélyelvű politikai rendszert demokratikus berendezkedésre cseréljék, az állami intézmények megőrzése és reformja mellett. Szerintük a genfi tárgyalások eddig azért nem értek célt, mert a damaszkuszi rezsim sorra megszegte ígéreteit. Az ellenzék egyúttal elítélte Irán szerepét a térség destabilizálásában, és azt követelte, hogy a Teherán támogatta milíciák hagyják el Szíria területét.

Oroszországban már szerdán tartottak egy másik találkozót Szíriáról az orosz, az iráni és a török államfő részvételével, akik – mint Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte – megállapodtak abban, hogy a szíriai felek következő „kongresszusát” Szocsiban rendezik. Erre a kezdeményezésre a Rijádban összegyűlt 140 ellenzéki egyelőre nem reagált. A szíriai külügyminisztérium viszont jelezte, hogy támogatja a felvetést.

Az immár hetedik évében járó szíriai polgárháborúban a sajtóban forgó adatok szerint százezrek vesztették életüket, és több mint 11 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek