Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

A libanoni kormányfő november 4-én jelentette be rijádi útján lemondását, a váratlan bejelentés belpolitikai válságba taszította országát, amely a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia elmérgesedő rivalizálásának középpontjában találta magát. A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy félti az életét. Kifogásolja Irán és a Hezbollah libanoni síita szervezet befolyásának növekedését országában.

Szerdán azt mondta, minden libanoni pártnak elkötelezettnek kell lennie abban, hogy Libanon kimaradjon a regionális konfliktusokból. Az utalás a Libanonban befolyásos Irán-barát Hezbollahra vonatkozott, amelynek regionális szerepét komoly aggodalommal figyeli Szaúd-Arábia. Haríri hangoztatta, reméli, hogy döntése lehetőséget teremt a felelősségteljes párbeszéd előtt.

Libanoni állami tisztviselők és Harírihez közel álló magas rangú politikusok azt állították, hogy a kormányfőt Rijádban arra késztették, mondjon le, és fogva tartották. Ezt Haríri cáfolta. A kormányfő francia közvetítés eredményeképpen, Párizst és Kairót érintve tért vissza Libanonba kedden.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »