A kínai Tencent lekörözte a Facebook-ot

A kínai Tencent internetes technológiai holding piaci tőkeértéke az ázsiai vállalatok között elsőként lépte át az 500 milliárd dolláros határt és globális összevetésben már megelőzte a Facebook piaci tőkeértékét is.

A Tencent részvényének árfolyama az idén az év eleje óta már több mint megduplázódott és hongkongi záróárfolyama alapján a vállalat piaci tőkeértéke hétfőn átlépte az 500 milliárd dollárt, kedden pedig 522 milliárd dollárra emelkedett.

A kínai cég ezzel megelőzte és kiütötte az ötödik helyről a globális nagyságrendi rangsorban a Facebookot. A Facebook piaci tőkeértéke 519 milliárd dollár.

Az október végi állás szerint a rangsort az Apple vezeti 873 milliárd dollárral, a második a Google anyavállalata, az Alphabet 715 milliárd dollárral, a harmadik a Microsoft 640 milliárd dollárral és negyedik az Amazon.com 531 milliárd dollárral.

A Tencent nyomában a második legnagyobb ázsiai vállalat az Alibaba Group 481 milliárd dollár piaci tőkeértékkel. A harmadik legnagyobb ázsiai cég pedig a Samsung Electronics 364 milliárd dollárral.

A Tencent a harmadik negyedévben a piaci várakozások felett 69 százalékkal növelte nyereségét. A vállalat csevegő alkalmazása, a WeChat közel egymilliárd aktív felhasználóval büszkélkedhet.

Korábban írtuk: A kínai Tencent beszállt a Teslába

Forrás: MTI/APA/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »