Az Afrikai Unió demokratikus megoldást sürget a zimbabwei puccsra

Az Afrikai Unió (AU) Bizottsága demokratikus és emberi jogok betartásán alapuló megoldást sürgetett szerdán a zimbabwei politikai válság rendezésében, miután a hadsereg átvette a hatalmat Robert Mugabe államfőtől a dél-afrikai országban.

Moussa Faki Mahamat, az AU titkárságként működő szervének elnöke szerint szorosan figyelemmel kísérik a fejleményeket Hararéban. Időközben António Guterres, az ENSZ főtitkára nyugalomra és önmérsékletre szólította fel a zimbabweieket.

Farhán Hak, az ENSZ-főtitkár helyettes szóvivője közölte: Guterres is követi a fejleményeket a dél-afrikai államban, nyugalomra, erőszakmentességre, illetve az alapvető jogok, köztük a szólás és gyülekezési szabadság tiszteletben tartására szólított fel.

A zimbabwei hadsereg szerdán jelentette be, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától, miután a katonák és páncélos járművek kedden lezárták a kormányhivatalokhoz, bíróságokhoz és a parlamenthez vezető utakat. A katonák azt állították, hogy az elnöknek és családjának nem esett baja, biztonságban vannak, s akciójukkal a 93 éves Mugabe köreihez tartozó, az országnak „gazdasági és szociális szenvedést okozó bűnözők” ellen léptek fel.

Kapcsolódó cikkünk: Mugabe útja a hatalomig és vissza

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek