Az IMF követeléseihez igazították az ukrán privatizációs törvényt

Az ukrán parlament új privatizációs törvényt fogadott el első olvasatban csütörtökön, amelynek fő célja megkönnyíteni és a mostaninál átláthatóbbá tenni állami vállalatok értékesítését, ami egybevág az ország fő hitelezője, a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik fő követelésével a kölcsönök további folyósításához. Az előterjesztést a 450 fős törvényhozás 258 tagja támogatta.

Vitalij Trubarov, az állami vagyonkezelő alap vezetője a döntéshozatal előtt a javaslatot ismertetve kiemelte: az előterjesztés alapján az eddigi hét jogszabály helyett egy törvényben egyesítik a privatizáció jogi szabályozását. Újdonságként kiemelte, hogy két csoportba bontja az eladásra szánt állami vállatokat. A kis cégek esetében bevezetik az elektronikus kereskedelmet, a nagyvállalatok privatizációjába pedig nemzetközi tanácsadókat vonnak be. Az előbbi kategóriába ingatlanok és kisebb cégek kerülnek, míg utóbbiba olyan nagyvállalatok, amelyek aktívumai meghaladják a 250 millió hrivnyát, azaz körülbelül 2,5 milliárd forintot.

Kiemelte, hogy bővül az eladásra kínált állami vállalatok listája, emellett rövidül a határideje az értékesítésre bocsátásnak. Jelenleg az eladás előkészítése 9-12 hónap, ezt az indítvány 4-5 hónapra szűkíti le. Hosszabbodik ugyanakkor a pályázatok benyújtásának határideje, ami most 20-45 nap, az új szabályozás szerint viszont már 20 és 180 nap között határozza meg.

Trubarov tájékoztatása szerint a jogszabály ezen felül növeli a vevők közötti konkurenciát azáltal, hogy kiszélesíti azok körét, akik részt vehetnek a versenyben, továbbá garanciát biztosít a vevőnek azzal, hogy legfeljebb három évben korlátozza annak határidejét, amíg jogi úton támadható az adás-vétel.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök az előterjesztés támogatását kérve arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy Ukrajnában mintegy 3,5 ezer veszteséges állami vállalat van, amelyek privatizációja jelentős megtakarítást, valamint többletbevételt eredményezne az állami költségvetésben.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »