Libanon követeli vissza miniszterelnökét

A libanoni hatóságok úgy vélik, hogy Szaad Haríri lemondott libanoni kormányfőt fogva tartják Szaúd-Arábiában – közölte egy magas rangú kormányzati tisztségviselő csütörtökön.

A tisztségviselő elmondta: Bejrút külföldi országokkal együttműködve szeretné elérni, hogy a volt miniszterelnök visszatérjen hazájába.

A szunnita kormányfő szombaton Rijádban váratlanul bejelentette lemondását, és azzal vádolta meg a síita Iránt, valamint annak helyi szövetségesét, a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezetet, hogy rátették kezüket az országra. Haríri döntésével újabb válságba sodorhatja, és a szaúdi-iráni vetélkedés színterévé változtathatja Libanont – vélik hírügynökségek. Libanoni kormánykörökben az a hír járja, hogy a szunnita Szaúd-Arábia kényszerítette lemondásra Harírit.

Rijád és Haríri bizalmasai tagadták, hogy a politikust házi őrizetben tartanák az olajmonarchiában, de maga a volt miniszterelnök eddig nem nyilatkozott a kérdésben.

„Libanon külföldi és arab országoktól kérne segítséget, hogy gyakoroljanak nyomást Szaúd-Arábiára Szaad Haríri kormányfő szabadon engedése érdekében” – mondta a neve elhallgatását kérő tisztségviselő, aki szerint Haríri még mindig az ország miniszterelnöke. „Haríri szabadságának korlátozása és Rijádban tartása támadás a libanoni szuverenitás ellen. A mi méltóságunk az ő méltósága” – tette hozzá.

Haríri saját pártja, a Jövő Mozgalom közleményben szögezte le, hogy a még mindig Szaúd-Arábiában tartózkodó politikust tekinti Libanon miniszterelnökének. A libanoni kormánypárt teljes támogatásáról biztosította Harírit, ugyanakkor közölte: a kormányfőnek haza kell térnie, hogy helyreálljon Libanon kül- és belpolitikai erőviszonyainak egyensúlya. A párt tagadta, hogy Haríri házi őrizetben lenne Rijádban.

Haríri lemondását követően számos szaúdi, iráni és libanoni reagálás látott napvilágot. Szaúdi tisztviselők azzal vádolták a libanoni kormányt, hogy harcot folytat a vahhábita királyság ellen. Iráni tisztviselők szerint az egész az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia terve volt arra, hogy Libanonban és a térségben feszültséget szítsanak. Michel Aun, Libanon keresztény elnöke pedig leszögezte: nem fogadja el a kormányfő lemondását, amíg nem személyesen Haríritől hallja azt. Aun jelezte: a diplomácia segítségével kívánja felderíteni a Haríri meglepetésszerű döntése mögött húzódó okokat – adta hírül az al-Manar libanoni tévécsatorna csütörtökön. Az államfő ennek érdekében több nagykövetet meghallgat majd.

A Hezbollah parlamenti frakciója eközben felszólította Rijádot, hogy ne avatkozzon be Libanon belügyeibe, erre irányuló törekvéseivel pedig hagyjon fel. A szélsőséges mozgalom egyik törvényhozója közölte: a Hezbollah támogatja Aun elnök döntését, hogy nem fogadta el Haríri lemondását. Hírügynökségek kiemelik, hogy a Hezbollah fegyveres szárnya nagyobb létszámú és jóval erősebb a libanoni hadseregnél.

Szaúd-Arábia külügyminisztériuma csütörtökön eltanácsolta a szaúdi állampolgárokat attól, hogy Libanonba utazzanak. Azoknak, akik pedig már ott tartoznak, Rijád azt javasolta, hogy minél hamarabb hagyják el – jelentette a SPA szaúdi hírügynökség egy külügyminisztériumi tisztviselőre hivatkozva. A tisztviselő a felhívást a „Libanoni Köztársaságban kialakult állapotokkal” indokolta.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »