Michel: Spanyolországban politikai válság van, Belgiumban nincs

Spanyolországban politikai válság van, Belgiumban nincs. Diplomáciai szinten egy tárgyalópartnerünk van, az pedig a madridi kormány – jelentette ki Charles Michel belga miniszterelnök Brüsszelben szerdán.

A La Libre Belgique című belga napilap beszámolója szerint Charles Michel a belga parlamentben képviselői kérdésre válaszolva kijelentette, az európai elfogatóparancs jogi kérdés, a bíróság ügye, nem pedig a kormányé, és nem is lesz az. Úgy vélekedett, miniszterelnökként nem kell nyilatkozatot tennie az igazságszolgáltatásról, akár Belgium, akár más európai országok esetében.

Michel – aki először nyilatkozott azóta, hogy Carles Puigdemont leváltott katalán elnök október végén Belgiumba érkezett – arra emlékeztetett, hogy a spanyol kormány által alkotmányellenesnek tartott népszavazás napján politikai párbeszédre szólította fel a szemben álló Madridot és Barcelonát.

A miniszterelnök korábban azt kérte a kormány tagjaitól, hogy ne kommentálják a spanyol-katalán válságot, de a koalíció legnagyobb pártja, az Új Flamand Szövetség (N-VA), amely Belgium északi felének, Flandriának a függetlenségéért küzd, bejelentette, hogy rokonszenvez a katalán függetlenségi törekvésekkel.

Mark Demesmaeker, a flamand szakadár párt európai parlamenti képviselője szerint az Európai Bizottság és az európai uniós tagállamok többségének hallgatása rendkívül bántó, mert azt mutatja, hogy az unió már nem védi az alapvető politikai és emberi jogokat. „Ha ma nem védik meg a katalánok politikai jogait, akkor lehet, hogy holnap az enyémet sem fogják megvédeni” – érvelt.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, nem sértik a jogállamiság elveit a madridi kormány intézkedései, éppen hogy azok járnak el törvénysértő módon, akik nem tartják tiszteletben a spanyol alkotmányos előírásokat. A brüsszeli testület vezetője azon véleményének adott hangot, hogy a katalán válság nem európai szintű ügy, és megismételte korábbi kijelentését, miszerint a konfliktus kizárólag a spanyol alkotmányos és jogi kereteken belül rendezhető. Hozzátette, hogy a bizottság „óvatos álláspontot” képvisel a kérdésben, és ez talán nem szimpatikus mindenki számára, „az Európai Unió ugyanakkor olyan jogszabályokon alapul, amelyeket tiszteletben kell tartani”. Tovább

Előzmények

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét.

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Puigdemont és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja vasárnap feladta magát a rendőrségen. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tízórás kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy szabadlábra helyezi őket, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »