Az olaszok tökéletesítették a kivárás művészetét

Olaszország gazdasága évek óta bajban van, Róma azonban egyszerűen nem foglalkozik a problémákkal, hanem arra vár, hogy azok majd szépen maguktól megoldódnak. Hogy lehet valamilyen szinten sikeres ez a taktika?

Az elmúlt nyáron Rómát könnyen össze lehetett keverni egy feltörekvő, sikertelen állam fővárosával. Az összeomló infrastruktúra által súlyosbított aszály napi 8 órás vízelzárással fenyegetett. A parkokat nem gondozták és hegyekben állt a szemét, miközben a város közüzemi korrupciós botrányokkal küzdött.

Továbbá a nyár folyamán a rendőrség legalább két titkos veszélyeshulladék-felszámoló üzemet fedezett fel, bár az ezzel kapcsolatos szalagcímek furcsa módon arra koncentráltak, hogy a rejtett létesítmények miként tértek ki a villanyszámlák kifizetése alól. A jéghegy csúcsa sokak szerint az volt, hogy a bliccelők mentesültek a büntetés alól a buszokon, mivel a városban nem volt elég jegyellenőr. És az aszály következtében sok helyütt tűz pusztított: Róma szimbolikusan és valójában is lángokban állt.

A hanyatlás bizonyítéka az ország többi részében is megmutatkozott:

• Firenzében az Uffizi Képtár átmenetileg bezárt, amikor a múzeum légkondicionáló rendszere elromlott,
• délen, Szicíliában a migránsáradat csak jött és jött,
• és talán a legfontosabb, hogy az évtizedes olasz pénzügyi válságból történő stabil üzleti fellendülés mára elérhetetlenné vált: ennek ékes példája, hogy ebben a hónapban a világ legnagyobb alapkezelője, a Bridgewater, állítólag több mint 700 millió dolláros short pozíciót épített ki olasz pénzintézetek papírjai ellen.

A nagy kérdés az, hogy mindez feltüzeli-e az olaszokat, hogy ösztönözzék a változást és „újra naggyá tegyék Olaszországot”, mint ahogy Donald Trump amerikai elnök akarja tenni az Egyesült Államokkal. Nos, erre ne számítsunk. Az országnak vannak ugyanis bizonyos szociális és pénzügyi előnyei, amelyek segítségével hosszú távra tervez.

Az olasz választók mindeddig ellenálltak a változásnak

A tavaly decemberi referendumon például leszavazták a Matteo Renzi miniszterelnök által kínált alkotmányos reformterveket, amelyek hiánya régóta akadályozta a gyors és mély politikai változásokat. A népszavazás elutasításával az olaszok egyúttal véget vetettek Renzi hivatali idejének, megállítva ezzel a kormányfő törekvéseit az adók csökkentésére, valamint a vállalkozások életének könnyebbé tételére.

A jelző ez esetben bóknak bizonyult. A modern olasz Késlekedőket országszerte felfedezhetjük olyan kis és nagy döntésekben, amelyek tétlenségről árulkodnak. Csak egy példa: bíróság előtt kell felelnie? Fogadjon olyan ügyvédet, aki addig nyújtja a folyamatot végtelenül újraütemezett meghallgatásokon és hosszú fellebbezéseken keresztül, míg életbe lép az elévülési idő. Rosszul hangzik, de működik.

Aztán nézzük csak, sok esetben mi történik a tengeren érkező migránsokkal. Hivatalosan minden érkezőtől ujjlenyomatot vesznek, amit aztán egy adatbázisban tárolnak. A gyakorlatban azonban az elmúlt években ezt a lépést sokszor figyelmen kívül hagyták, így a bevándorlók Olaszországból anélkül érkeztek más országokba, hogy nyilvántartásba vették volna őket. Ez döntő fontosságú, mivel a menedékkérelmeket a beutazási ország kezeli. Amikor egy nem regisztrált migráns érkezik például Svédországba, az úgy tűnhet, mintha az illető Mogadishuból közvetlenül Malmőbe teleportált volna. És tessék, a példában szereplő menedékkérő máris a svédek problémája: Olaszország sikeresen „észak felé rúgta a konzervdobozt”.

Az ország leglényegesebb „rúgása” azonban a gazdasággal kapcsolatos: egy olyan szokás, amely még a ’90-s évekre, az euró bevezetésére és egy ebből származó tranzakcióhoz nyúlik vissza, amit a The Economist angol nyelvű hírmagazin a „legjobb kereskedelmi ügyletnek” nevezett. A megállapodás értelmében Olaszország előre kapott egy nagy összeget, amely a nemzet számláit erősnek tüntette fel, és amelyet évekkel később kellett volna kamatostul visszafizetnie. Az ország ezáltal bejutott az euróövezetbe, és a nemzet valós pénzügyi egészségével ráértek (volna) később foglalkozni.

Az elszámolás persze soha nem valósult meg. Egy évtizeddel később a globális pénzügyi válság Olaszországot kettős mélypontú, rekord hosszú recesszióba taszította, amely több mint egynegyedével csökkentette az ipari termelést. 2014 elején a munkanélküliség 12,8 százalékos volt. Az ország horribilis adóssága a bruttó hazai termék 132 százalékára emelkedett, szemben például a franciaországi 96 százalékkal. Olaszország GDP-arányos államháztartási hiánya sokáig meghaladta az eurózóna-tagsághoz szükséges szintet.

Miközben Németország megszorításokat sürgetett Olaszországgal szemben, az egymást követő olasz kormányok időt kértek, hogy újjáéledhessen a gazdaság. „Ahelyett, hogy szembenéztek volna a problémával, az illetékes olasz intézmények inkább az állítólagos gazdasági fellendülésre vártak. Kiderült, hogy ez a megoldás bumerángot jelent az államháztartás számára” – fogalmazott Marcello Minenna közgazdász, aki publikált egy kutatást a témában. Eszerint Olaszország „kivárásos játéka” elég kemény költségekkel járt, többek között 100 milliárd eurós adóhiánnyal, 300 milliárd eurós fedezetlen hitellel a bankok esetében, illetve 40 000 csődbe jutott vállalkozással.

Ezek mögött a számok mögött pedig valódi nyomorúság van:

• Az „abszolút szegénységben” élő olaszok száma csaknem megháromszorozódott az elmúlt évtizedben, ami azt jelenti, hogy jelenleg a lakosság 7,9 százaléka nem vásárolhat a létminimumhoz szükséges mennyiséget a nélkülözhetetlen javakból és szolgáltatásokból.
• A fiatalok körében mért 35,4 százalékos munkanélküliség eltörölte a generáció képességét, hogy karriert csináljanak vagy családot alapítsanak. Az idei év elején a 20 és 64 év közötti olasz nőknek csak az 52,1 százaléka állt foglalkoztatásban, ami Görögország után az EU legalacsonyabb szintje.

Mindezek ellenére nincs adósságválság-kirobbanás. Nincs Brexit. Nincs Berlusconi 2.0. Akkor mégis hogyan lehetséges ez? Amit a sivár statisztikák nem mutatnak, az az, hogy Olaszországnak olyan dolgai vannak, amelyekről az amerikaiak csak álmodnak: ingyenes egészségügyi ellátás, valamint gyakorlatilag ingyenes egyetemi oktatás. A Bloomberg globális egészségügyi indexe szerint, amely olyan változókon alapul, mint a várható élettartam és a magas vérnyomás, 163 ország polgárai közül az olaszok a legegészségesebbek a Földön.

Ha belegondolunk, így, hogy nem kell például amiatt aggódniuk, hogy még az unokáik is a diákhitelt fogják törleszteni, jóval nyugodtabbak és kevésbé panaszkodnak bármi miatt az emberek. Egy másik példa: Olaszország miért nem rendelkezett olyan jelzálog-buborékkal, mint Spanyolország vagy az Egyesült Államok? Azért, mert abból a pénzből, amit a szülők az oktatáson és az egészségügyön megspórolnak, gyakran házat vesznek a gyerekeiknek.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő