Varsó szerint szükség lenne a nemzetközi adójog új szabályozására

Az európai uniós intézményeknek haladéktalanul foglalkozniuk kell a Paradise-iratok néven kirobbant botránnyal – szögezte le hétfői nyilatkozatában Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhelyettes, aki szerint új nemzetközi szerződésre lenne szükség az adóparadicsomok kezelésére.

A kormányfőhelyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter a PAP hírügynökségnek küldött nyilatkozatában reagált a Süddeutsche Zeitung című német lap által vasárnap közzétett, Paradise-iratoknak (Paradise Papers) elnevezett, 13,4 millió aktából álló, offshore cégekre vonatkozó adatbázisról.

Morawiecki szerint az adóparadicsomok problémája csak globális szinten kezelhető, ezért szükség lenne a nemzetközi adójog új szabályozására. „Nélkülözhetetlen egy, a régi Bretton Woods-ihoz hasonló szerződés” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, utalva a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi kapcsolatokat szabályozó rendszerre.

„Az Európai Uniónak határozottan kellene harcolnia a szolidaritást és az alapvető igazságosságot megszegő adógyakorlattal” – hangsúlyozta Morawiecki. Szorgalmazta, hogy a Paradise-iratok témáját haladéktalanul vegye napirendre az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint az Európai Unió Tanácsa.

„Hiszen a tagállamok költségvetéseit megcsorbító, bizonyára milliárdokra rúgó befizetetlen adóról beszélünk” – mutatott rá a kormányfőhelyettes, aki szerint az adóparadicsomok hosszú távú működése csak az újságok első oldalain szereplő emberek és multinacionális nagyvállalatok nagymértékű érdekeltsége miatt lehetséges.

Utalva az előző offshore-botrányokra, Morawiecki úgy vélekedett: a Lux Leak és a Panama-iratok „áttörésjellegűek voltak”, a Paradise-iratok ügye viszont „földrengésnek bizonyulhat, mely után már tartósan megváltozik az adóparadicsomok globális értékelése”. Ebben a vonatkozásban Európa előtti nagy kihívásnak nevezte „a republikánus-demokratikus kapitalizmus új modelljének” megteremtését, mely újjáépítené a mindenki számára elérhető jólétet.

Utalt az Amszterdami Egyetem egyik kutatására, mely a legfontosabb európai adóparadicsomok között sorolta fel Svájcot, Hollandiát és az Egyesült Királyságot, és felhívta az érintett államok társadalmait, „gyakoroljanak nyomást politikai vezetőikre, hogy a világ e legfejlettebb és leggazdagabb országai ne alkalmazzanak adódömpinget a gyengébb országokkal szemben”.

A lengyel sajtó eddig nem számolt be arról, hogy a Paradise-iratoknak lennének lengyelországi érintettjei.

Kapcsolódó cikkünk: Paradise Papers: robban az új offshore-botrány

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »