Jemeni húszi lázadók lőttek ki ballisztikus rakétát Rijádra

Jemenből kilőtt ballisztikus rakétát semmisített meg szombaton Szaúd-Arábia Rijádtól északkeletre – jelentette az állami média.

„A rakéta nem sebesített meg senkit, károkat sem okozott” – közölte az al-Arabíja televízió. A rakétát a rijádi Háled király nemzetközi repülőtér közelében semmisítették meg, a repülőtér forgalmában nincsenek fennakadások – közölte a televízió.

A jemeni húszi lázadók vállalták magukra a rakéta kilövését, amelynek célpontja a repülőtér volt – közölte a lázadók által működtetett el-Maszira televízió. A rakéta Volcano H-2 típusú volt.

Ali al-Kahum, a húszi lázadók politikai irodájának szóvivője a dpa hírügynökséggel azt közölte, hogy a rakétakilövés válasz volt a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára.

Jemenben polgárháború dúl a kormányerők és a síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében foglalták el a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén.

2015 márciusában Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormánya támogatást kapott a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetségtől. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a konfliktusban eddig több mint 8650-en haltak meg, és 58 600-an sebesültek meg.

Kapcsolódó cikkünk: Negyedik napja bombázza Jement az amerikai légierő

Forrás: MTI/AFP/TASZSZ/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »