A Fujitsu akvizíciójával növeli piaci részesedését a Lenovo

A Fujitsu személyiszámítógép-üzletága többségi tulajdonának megvásárlásával erősíti világpiaci pozícióját a Lenovo. A kínai személyiszámítógép-gyártó vállalat bevétel-növekedés mellett nyereségcsökkenéssel zárta második üzleti negyedévét. 

A Lenovo 139 millió dollár nyereséget ért el üzleti éve szeptemberrel záruló második negyedében, szemben az egy évvel korábbi 157 millió dollárral. Elemzők 44 millió dollár nyereséget vártak az idei második negyedévre. A második negyedévi értékesítési árbevétel 11,8 milliárd dollár lett, 5 százalékkal magasabb a 2016 második negyedévinél, és 18 százalékkal magasabb a 2017 első negyedévinél. Elemzők 11,3 milliárd dolláros bevételre számítottak.

A Lenovo 14,5 millió személyi számítógépet értékesített pénzügyi éve második negyedévében, az egy évvel korábbival közel megegyező mennyiséget, miközben a világpiaci forgalom kissé csökkent. Ezen belül a táblagép értékesítések 8,9 százalékkal 2,97 millióra emelkedtek, szemben a világpiaci forgalom 9,4 százalékkal csökkent – írja a Lenovo közleménye.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat harmadik (naptári) negyedévi statisztikái alapján a Lenovo a második legnagyobb számítógép gyártó volt 21,6 százalékos piaci részesedéssel a 2016 harmadik negyedévi 21,5 százalék után. A kínai vállalat eladásai az IDC szerint 0,1 százalékkal 14,506 millióra nőttek. Az amerikai Gartner informatikai piackutató vállalat adatai szerint a szintén a második helyen álló Lenovo eladásai a harmadik (naptári) negyedévben 1,5 százalékkal csökkentek.

Mindkét piackutató vállalat szerint változatlanul a HP Inc. a piacvezető a személyi számítógépek világpiacán. Az IDC szerint a HP 15,295 millió, az egy évvel korábbinál 6,0 százalékkal több számítógép eladásával 22,8 százalékra növelte piaci részesedését 21,4 százalékról. A Gartner szerint a HP 4,4 százalékkal növelte eladásait, piaci részesedése pedig 21,8 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 20,1 százalékról.

A Lenovo akvizícióval tervezi növelni piaci részesedését. A tranzakcióban érintett vállalatok csütörtöki bejelentése szerint a Lenovo Group Ltd. 51 százalékos részesedést vásárol a Fujitsu Ltd. személyi számítógép gyártó érdekeltségében, a Fujitsu Client Computing Ltd. vállalatban. A cégben további 5 százalékos részesedést vásárol a Development Bank of Japan (DBJ) is. Az 56 százalékos részesedés eladása 28 milliárd jen bevételt hoz a Fujitsunak. A tranzakció lezárása a jövő év áprilisa és júniusa között várható.

A Fujitsu Ltd. tavaly szervezte ki személyi számítógép gyártó tevékenységét a Fujitsu Client Computing vállalatba. A Fujitsu és a Lenovo már tavaly októberben bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatnak stratégiai együttműködés kialakításáról a személyi számítógép üzletágban.

A Lenovo a kétezres évek közepén vásárolta meg az International Business Machines Corp. (IBM) személyi számítógép üzletágát és a japán belföldi személyi számítógép piacon is képviselteti már magát a NEC Corp. vállalattal létesített közös vállalata révén.

A Lenovo-Fujitsu bejelentésre a Lenovo részvénye öt százalékkal emelkedett a hongkongi tőzsdén, majd 2,18 százalékos nyereséggel zárt.

Még több vállalati hír itt.

Forrás: MTI/Kyodo/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »