Új fejezet kezdődik az EU és Kuba közötti partnerségben

Életbe lép szerdán az Európai Unió és Kuba közötti együttműködési megállapodás, amely a kapcsolatok rendezését, illetve a politikai párbeszéd előmozdítását célozza a felek között – jelentette be az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület keddi tájékoztatása szerint a két térség kapcsolatait magasabb szintre emelni hivatott szerződés az első egyezmény az EU és Kuba között.

„Új fejezet kezdődik az EU és Kuba közötti partnerségben. A mai nappal az Európai Unió közelebb kerül Kubához és a kubai állampolgárokhoz” – fogalmazott Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője. Hozzátette: Európát és Latin-Amerikát összeköti a közös történelem és kultúra.

A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Elősegíti a párbeszédet és az együttműködést a fenntartható fejlődés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ösztönzése, valamint a globális kihívásokra adott közös megoldások kidolgozása céljából – írták a közleményben. Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt együttműködési megállapodása az unióval.

Kuba 2014 óta sokat javított nemzetközi kapcsolatain: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában és megállapodott a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának a törléséről. Szakértők szerint a kubai forradalom „atyjának” számító Fidel Castro tavalyi halálával tovább mérséklődhet a szigetország nemzetközi elszigeteltsége. Az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma tekintetében.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »