Lemondott az iraki kurdok vezetője

Maszúd Barzáni iraki kurd vezető vasárnap az autonóm régió parlamentjének címzett levelében bejelentette, hogy november 1-jével távozik az elnöki hivatalból, és nem szeretné meghosszabbítani mandátumát. A törvényhozás elfogadta döntését.

A szeptember végi függetlenségi népszavazás egyik főszervezőjeként Barzáninak jelentős szerepe volt az iraki szövetségi kormány és Erbíl közötti viszony elmérgesedésében. A referendumot követően Bagdad szankciókat léptetett életbe a kurd autonóm térséggel szemben, valamint visszavette a kurdok által 2003 óta megszerzett területeket, köztük az olajban gazdag Kirkukot.

„Azt kérem a parlamenttől, hogy üljön össze, és töltse be a hatalmi űrt és a tisztséget, és vállalja magára Kurdisztán elnökének feladatait” – írta az autonóm régió létrejötte felett bábáskodó 71 éves politikus.

A mindig a kurd harcosok terepszínű ruháját viselő Barzáni megerősítette, hogy pesmerga (kurd harcos) marad, és továbbra is megvédi a kurd nép szerzeményeit.

A kurd parlament vasárnap délután zárt ajtók mögött tanácskozást kezdett az elnöki feladatkörök ideiglenes elosztásáról. Az eredetileg november 1-jére tervezett, majd nyolc hónappal későbbre halasztott elnökválasztás pontos időpontja egyelőre nem ismert.

Barzáni „a kurd politika kudarcát jelképezi, és egyetlen dolga, hogy nyilvánosan is bocsánatot kérjen” – mondta az ülés megnyitása előtt az ellenzéki Goran pártot képviselő Rabún Maarúf.

A parlamenti tanácskozást a Rudav kurd hírportál információi szerint megszakították a frakciók közötti feszültség kiéleződése miatt. Az erbíli parlament előtt összecsapások is zajlottak. Több tucat tüntető rohamozta meg a törvényhozást, valamint a képviselőket és az újságírókat Barzáni televíziós beszéde alatt. A kurd vezető Bagdadot hibáztatta a jelenlegi válságért.

A politikus szerint a központi kormánynak kapóra jött a függetlenségi népszavazás, „rossz szándéka már régóta nyilvánvaló volt”. Keserűen ostorozta a nemzetközi közösséget is. „A pesmergák nélkül az iraki hadsereg sohasem tudta volna felszabadítani Moszul városát” – mondta. „Azt gondoltuk, hogy a nemzetközi közösség cserében megjutalmazza a pesmergák és a kurdok erőfeszítéseit, és tiszteletben tartja a mártírok vérét.”

epaselect epa06225411 Masoud Barzani, the president of Kurdistan Region, waves after voting for the independence Referendum in Kurdistan at a polling station in Pirmam City near Erbil Capital of the Kurdistan Region in Iraq, 25 September 2017.  EPA/GAILAN HAJI

Maszúd Barzáni iraki kurd vezető integet, miután leadta voksát a függetlenségi népszavazáson, 2017 szeptember 25-én. (MTI/EPA/GAILAN HAJI)

Barzáni bírálta az Egyesült Államokat, mert megengedte, hogy a dzsihadisták elleni küzdelemhez küldött tankokat az iraki erők a kurdok ellen fordítsák. A politikus azt állította, hogy az Irán által támogatott milíciák is használtak amerikai fegyvereket támadásaikban.

A kurd elnök távozását követően megnyílhat az út az Erbíl és Bagdad közötti konfliktus elsimítására. Az iraki és a kurd erők képviselői vasárnap immár másodszor találkoztak a vitás kérdések rendezése érdekében – jelentette az iraki állami televízió.

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök pénteken elrendelte a kurd erők elleni katonai műveletek felfüggesztését. A felek pénteken és szombaton első alkalommal folytattak megbeszéléseket az iraki csapatok békés telepítéséről a kurdisztáni határátkelőkhöz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP/dpa/APA

Friss hírek