Ha most szavaznának, nem lenne meg a katalán függetlenség

Nem szereznének többséget a katalán parlamentben a függetlenségi pártok, ha most rendeznének előrehozott választásokat az autonóm közösségben – derült ki az El Mundo című napilap vasárnapi számában megjelent felmérésből.

A Sigma Dos közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint a szavazatok 42,5 százalékát kapnák meg a választóktól a Katalónia Spanyolországtól való elszakadását támogató pártok. Ez pedig legfeljebb 65 képviselői helyet jelentene számukra a 135 tagú törvényhozásban, amelyben 68 mandátum kell a többséghez.

Az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és a Népi Egység (CUP) a 2015 őszén tartott legutóbbi katalán parlamenti választásokon együttesen 47,7 százalékos támogatást nyert, amely 72 mandátumot ért.

Barcelona, 2017. október 28. A spanyol (b) és a katalán zászló leng a katalán regionális elnöki palotán Barcelonában 2017. október 28-án. Az elõzõ napon a katalán parlament megszavazta a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezért a spanyol kormány az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva feloszlatta a katalán parlamentet és december 21-re elõrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában. (MTI/EPA/Andreu Dalmau)

Barcelona, 2017. október 28.
A spanyol (b) és a katalán zászló leng a katalán regionális elnöki palotán Barcelonában 2017. október 28-án. Az előző napon a katalán parlament megszavazta a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezért a spanyol kormány az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva feloszlatta a katalán parlamentet és december 21-re előrehozott parlamenti választásokat ír ki Katalóniában. (MTI/EPA/Andreu Dalmau)

A felmérés szerint a Spanyolország egységét támogató, eddig ellenzékben lévő pártokra most 43,4 százalék szavazna, két éve 39,1 százalék támogatta őket.

A választásokat a függetlenségi ERC nyerné 26,4 százalékos támogatással, második helyen a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt végezne 19,6 százalékkal. Harmadik helyen jutna a katalán parlamentbe a Katalán Szocialista Párt (PSC) a voksok 15,1 százalékával, negyedik lenne a függetlenségi PdeCat 9,8 százalékkal.

A Sigma Dos felmérését október 23. és 26. között végezte, tehát még azelőtt, hogy a helyi parlament pénteken megszavazta a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot. A spanyol kormányfő pedig még aznap, a spanyol szenátustól kapott felhatalmazás alapján feloszlatta a katalán kormányt és a katalán parlamentet, továbbá kiírta az előrehozott választásokat Katalóniában december 21-ére.

A megkérdezettek 52 százaléka szerint a jelenlegi helyzet legjobb megoldását az előrehozott választások megrendezése jelenti – derült ki a Metroscopia közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet szintén még a barcelonai és madridi döntések előtt, október 24-én végzett Katalóniában.

Az El País című napilap vasárnapi számában megjelent kutatásban a válaszadók 43 százaléka volt ezzel ellentétes véleményen.

A felmérésben rákérdeztek egyebek mellett az identitásra is: 46 százalék vallotta magát legalább annyira katalánnak mint spanyolnak. A megkérdezettek 25 százaléka inkább katalánnak tartja magát mint spanyolnak, 19 százalék csak katalánnak, 5 inkább spanyolnak mint katalánnak és 3 százalék pedig csak spanyolnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »