Irak csak akkor tárgyal a kurdokkal, ha érvénytelenítik a népszavazást

Haider al-Abádi iraki kormányfő csütörtökön visszautasította a függetlenségi népszavazás eredményének befagyasztására vonatkozó kurd ajánlatot. A jelenleg Teheránban tartózkodó miniszterelnök jelezte: kizárólag a referendum érvénytelenítése esetén hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

Nem érjük be kevesebbel, mint a népszavazás eredményeinek megsemmisítése és az alkotmány tiszteletben tartása”

– írta közleményében az iraki miniszterelnök. Abádi egyúttal kifogásolta, hogy a kurd vezetés akkor tartotta meg a referendumot, amikor az iraki kormány az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni offenzívájával volt elfoglalva, és semmibe vette a központi hatóságok tiltakozását.

Az iraki kurdok vezetői előző nap felajánlották: felfüggesztik a népszavazás eredményeit, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a konfliktus rendezése érdekében. Tovább

A népszavazás eredményének megsemmisítését követelte az iraki kurd kormánytól Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön, Ankarában tartott sajtóértekezletén, amelyet élőben közvetített a CNNTürk hírcsatorna. „A visszalépés, amelyet Észak-Irak (vezetése) tett, egy fontos lépés, de egyúttal elégtelen. Szükség a referendum megsemmisítése is” – mondta Cavusoglu.

Egy másik sajtótájékoztatón Binali Yildirim török miniszterelnök is megszólalt a népszavazással kapcsolatosan, keményebb hangnemet megütve: „akármilyen döntést hoznak az iraki kurdok, az nem fogja jóvátenni a téves döntésük által okozott kárt. Mostantól a központi kormánnyal működünk együtt” – jelentette ki a török kormányfő. Yildirim hozzátette, hogy az iraki Kurdisztán „ártatlan lakosságával” nincsen problémája, annak saját, „felelőtlen vezetői” ártottak.

A török miniszterelnök megerősítette, hogy előző nap Ankarában, iraki hivatali kollégájával, Haider al-Abádival közösen elemezték annak eshetőségét, hogy Bagdad átvegye az ellenőrzést a Törökország és Irak közti egyetlen, haburi határátkelőhely felett. A határállomást jelenleg a kurd erők tagjai, a pesmergák ellenőrzik.

Szeptember végén népszavazást tartottak az autonóm észak-iraki Kurdisztán függetlenségéről, amelynek során a választók mintegy 92 százaléka az elszakadásra voksolt. Az iraki kormány alkotmánysértőnek nevezte a referendumot, és büntetőintézkedéseket léptetett életbe a kurdokkal szemben, illetve megkezdte a kurd erők kezén lévő, vitatott területek visszafoglalását.

Friss cikkeink a témában:

Forrás: MTI/dpa/AP/Reuters/EFE

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »