Mao Ce-tung mellé emelte Hszi Csin-pinget a kommunista pártkongresszus

A kínai kommunisták tovább erősítették Hszi Csin-ping államfő és első számú pártvezető pozícióját azzal, hogy a 19. pártkongresszus “Kína erős emberét” az államalapító Mao Ce-tung mellé emelte. 

Az egyhetes tanácskozás záróakkordjaként kedden a közel 2300 küldött egyhangúlag arra szavazott, hogy rögzítsék a párt alapokmányában “a hszi csin-pingi gondolatot” mint további vezérfonalat “a kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmus új korszaka” számára – írta a dpa német hírügynökség.

Mao Ce-tung, a “nagy kormányos” és Teng Hsziao-ping, a kínai gazdasági reformok atyja után Hszi Csin-ping a harmadik pártvezető, akit vezető teoretikusként név szerint is említenek az alapokmányban, s még életében.

Teng – jegyezte meg a dpa – csak “elmélete” miatt került a kiválasztottak közé, miközben Hszi Csin-pinget, Maóhoz hasonlóan “gondolatvilágával” együtt említik, ami a kommunista ideológiai kánonban magasabb értéket jelent.

Peking, 2017. október 25. Hszi Csin-ping pártfőtitkár, kínai elnök a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága új Állandó Bizottságának tagjait bemutató sajtóértekezleten a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. október 25-én, a KKP XIX. kongresszusának befejeződése utáni napon. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Peking, 2017. október 25.
Hszi Csin-ping pártfőtitkár, kínai elnök a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága új Állandó Bizottságának tagjait bemutató sajtóértekezleten a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2017. október 25-én, a KKP XIX. kongresszusának befejeződése utáni napon. (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

A “hszi csin-pingi gondolatnak “világítótoronyként” kell szolgálnia a közel 90 millió párttag munkáját. Ráadásul a “teng hsziao-pingi elmélet” csak a politikus halála után került bele az alapokmányba. Hszi Csin-ping elődjeinek, Csiang Cö-minnek és Hu Csin-taónak az érdemeit csak visszavonulásuk után ismerték el a dokumentumban, anélkül, hogy nevüket említették volna.

Váratlanul belefoglalták az alapokmányba “az új selyemútként” emlegetett, Hszi nevéhez kötött nagyratörő infrastruktúra-programot, amelynek megvalósításával Kína még közelebb kerülne szomszédaihoz és az azon túli világhoz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Hszi Csin-ping vezérlő gondolatai szakértők szerint nehezen ragadhatóak meg. Hszi a pártnak a társadalom és a gazdaság feletti abszolút egyeduralmát propagálja. A “kínai álom”, “a kínai újjászületés” megvalósulása érdekében egy gazdaságilag és katonailag erős Kína megteremtésére törekszik, az országnak nagyobb szerepet kell játszania a világban.

Ennek érdekében Hszi “világszínvonalú” hadsereget ígér 2050-ig, a szociális védelem, az egészségügy és a “szocialista” jogállam javítását vagy épp “az ember és a természet harmonikus együttlétezésének” biztosítását. Mindezekhez azonban Hszi felfogása szerint politikai liberalizáció nélkül fognak eljutni – állapítja meg az AFP francia hírügynökség.

“A kínai tradíció azt kívánja, hogy a császár legyen a tanítómester is. Hszi első mandátumának végén jutott el ide, ami ritkaság történelmünkben” – szögezi le Hu Hszing-tou kínai politológus.

“Ez Hszi Csin-ping korszaka” – mondja Csang Ming, aki korábban politikatudományt tanított a pekingi Népi Egyetemen. “A tartalom nem számít, a döntő az, hogy a nevét hozzáfűzték” – jegyzi meg Teng Jü-ven kommentátor.
Az, hogy a pártkongresszus mindössze öt év hivatali idő után a párt vezető teoretikusának tekinti Hszi Csin-pinget, még inkább erősíti már eddig is igen kiépített hatalmi pozícióját. A kongresszus a fegyelmi bizottság jelentésével a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta Hszi Csin-pingnek a nép körében népszerű korrupcióellenes harcát is. A harc keretében Hszi nem csak a párton belüli megvesztegetések ellen lép fel, hanem politikai riválisaival szemben is, s ezzel lojalitást biztosít a maga számára.

Az új összetételű központi bizottságban végrehajtott, a pártkongresszus által szintén jóváhagyott személycserékkel a 64 éves Hszi Csin-ping további hozzá hű embereket juttatott be a vezető pártgrémiumba. A központi bizottság 200 szavazati joggal rendelkező tagja a kongresszus utáni első plenáris ülésen újabb öt évre megerősíti Hszi Csin-pinget hivatalában és valószínűleg Hszi akarata érvényesül majd a politikai bizottság, s annak állandó bizottságának esetében is.

Ez utóbbi a legfelső és legszűkebb, jelenleg héttagú párthatalmi szerv, a korábbi testületből csak Hszi Csin-ping államfő, főtitkár és Li Ko-csiang kormányfő maradt, a többiek visszavonultak. Li Csan-su, Vang Jang, Vang Hu-ning, Csao Le-csi és Han Cseng került be a testületbe – mindannyian a hatvanas éveikben járnak. A testületben most először nincs senki, aki az 1949-es kínai kommunista forradalom előtt született.

A héttagú testületet a pekingi Nagy Népi Csarnok nevű kongresszusi központban mutatták be a sajtó képviselőinek szerdán. A rendezvényre számos jelentős nemzetközi médium, a brit BBC, a The Guardian, a The Financial Times, a The New York Times képviselőit nem engedték be.

A Kínában dolgozó külföldi tudósítók egyesülete, az FCC közleményében tiltakozott a történtek miatt. Carrie Gracie, a BBC Kínával foglalkozó szerkesztője azt mondta, a lépés azt az egyre határozottabb szándékot tükrözi, hogy a kínai hatóságok ellenőrizzék az üzenetek tartalmát otthon és külföldön.

Vannak olyan feltevések, hogy Hszi Csin-ping a 2022 utáni időszakra is megcélozza az újabb öt évet. Ez mindenesetre ütközne a mostanra kialakult gyakorlattal. Azok a politikusok, akik a rendelkezésre álló információk szerint bejuthatnak a legszűkebb vezetői körbe, túlságosan idősek ahhoz, hogy Hszi Csin-ping utódjaként szóba kerülhessenek. Egyes megfigyelők szerint Hszi Csin-ping nem akarja gyengíteni hatalmi pozícióját azzal, hogy utat enged az utódlási vitának. Amennyiben 2022 után nem akarná folytatni, második hivatali idejének lejárta előtt még rendezheti az utódlás kérdését.

Forrás: MTI/dpa/AFP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek