Harckocsikkal erősít az iraki hadsereg a kurd olajmezőknél

Harckocsikat és tüzérséget vonultat fel az iraki hadsereg Észak-Irakban az egyik kurd ellenőrzés alatt lévő terület közelében, ahol a Kurdisztánban kitermelt kőolajat külföldre szállító vezeték egyik szakasza található, valamint a török és szíriai határon lévő átkelőhelyeknél – közölték hétfőn biztonsági források.

A kormányerők felvonultatása Moszultól északnyugatra történik – közölte a kurdisztáni regionális kormány biztonsági tanácsának egyik nevének elhallgatását kérő vezetője. Az iraki kormány egyik biztonsági tanácsadója elmondta, hogy a határátkelők feletti ellenőrzés biztosítása szerepelt a Bagdad által tervezett intézkedések között.

Szeptember 25-én népszavazást tartottak a függetlenségről a kurd autonóm régióban és a Bagdad és a kurd vezetés által vitatott, az Iszlám Állam dzsihadistáinak kiűzése óta kurd ellenőrzés alatt lévő területeken, amelyen a választópolgárok többsége az elszakadásra voksolt. Az iraki kormány válaszul számos gazdasági és jogi intézkedést hozott, hogy elszigetelje a kurd területeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Irak elszigeteli a kurdok lakta területeit

Az olaj lehet a fő fegyver Törökország és a kurdok harcában

Az iraki haderő és a vele szövetséges, Irán támogatását élvező síita milíciák Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára múlt hétfőn offenzívát indítottak a kőolajban gazdag Kirkuk tartományban, hogy visszafoglalják a pesmergák által ellenőrzött területeket.

Kirkuk, 2017. október 16. Az iraki biztonsági erők tagjai bevetésre készülnek a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveresei és kurd pesmerga harcosok ellen az észak-iraki Kirkuk tartomány azonos nevű székhelye közelében, Rasadnál 2017. október 16-án. Az iraki hadsereg ezen a napon több, stratégiai jelentőségû létesítmény bevételét jelentette az olajban gazdag tartományban. (MTI/EPA/Murtadzsa Latif)

Kirkuk, 2017. október 16.
Az iraki biztonsági erők tagjai bevetésre készülnek a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveresei és kurd pesmerga harcosok ellen az észak-iraki Kirkuk tartomány azonos nevű székhelye közelében, Rasadnál 2017. október 16-án. Az iraki hadsereg ezen a napon több, stratégiai jelentőségû létesítmény bevételét jelentette az olajban gazdag tartományban. (MTI/EPA/Murtadzsa Latif)

A kormányerők javarészt harcok nélkül, két nap leforgása alatt visszafoglalták a kirkuki települések zömét, illetve olajmezőket és stratégiai fontosságú létesítményeket.

Az iraki hadsereg szerdán közölte: a kétnapos művelet elérte célját, három tartományban (Dijála, Ninive és Kirkuk) sikerült helyreállítani a biztonságot, és Bagdad fennhatósága alá vonta azokat a területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseit, ellenőrzésük alá vonva a térséget.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »