Cseh sajtó: a Babissal való ijesztgetés nem hatott a választókra

Súlyos kudarcot vallottak a hagyományos pártok, előretörtek az új tömörülések, és kiderült, hogy a későbbi győztes Andrej Babissal való ijesztgetés nem hatott a választókra – véli a hétfői cseh sajtó a hétvégi csehországi képviselőházi választások eredményét kommentálva.

„Szerepcsere zajlik a cseh politikában. A választók radikális módon elfordultak azoktól a tömörülésektől, amelyeknek eddig monopóliumuk volt a hatalomra vagy az ellenzéki szerepre” – állapította meg a Právo című baloldali napilap. Az újság úgy véli: a baloldal nagy vereséget szenvedett, és kiderült, hogy a választók ijesztgetése „a csaló Babissal” nem működött. „A választók egyértelműen kinyilvánították, hogy változásokat akarnak”, bár azt „egyelőre senki sem tudja, hogy milyet”.

Az eredmény alapján nem nehéz katasztrofális víziókat látni, de a helyzet nem olyan tragikus, s a katasztrófák előrevetítése idő előtti – véli az E15 című gazdasági napilap. „A régi politikai rendszer valóban nagyobb pofont kapott, mint amilyet megérdemelt. Mindezek ellenére a fékek és ellensúlyok rendszere működőképes és esetleges lebontásuk még az új felállásban sem lesz egyszerű” – mutat rá az újság.

A Hospodárské Noviny szerint a liberális pártok kudarca alapján érdemes lenne fontolóra venni az Európa-párti csoportosulások integrációját, mert máskülönben még nagyobb csőd és a megszűnés veszélye fenyegeti őket.

A választások megmutatták, hogy nem sikeres az a politika, amely csak valaminek a tagadására épül – írja a Lidové Noviny című konzervatív napilap. Rámutat: a második helyen végzett Polgári Demokratikus Párt (ODS) választási kampánya nem csak Andrej Babis ANO-elnök személyének bírálatán alapult, hanem önálló programot is népszerűsített. Erre fogékonyak voltak az emberek. Ugyanakkor a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vagy a jobboldali TOP 09 párt, amelyek szinte kizárólag a jobbközép pártot vezető Babissal foglalkoztak, kudarcot vallottak.

Friss cikkünk a témában: Babis kapja a kormányalakítási megbízást Csehországban

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »