Nem adja fel a katalán elnök

A katalán parlament összehívását jelentette be szombat esti televíziós beszédében Carles Puigdemont katalán elnök, hogy „megvitassák és eldöntsék” a választ a spanyol kormány Katalóniában tervezett intézkedéseire.

A spanyol kormány szombati rendkívüli ülésén döntött arról, hogy az alkotmány 155-ös cikke alapján, törvény és alkotmánysértésre hivatkozva kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését Katalóniában, amelyről jövő pénteken szavaz a spanyol parlament.

A katalán elnök szerint az „önrendelkezésük megsemmisítésére” irányuló „támadást” nem fogadhatják el. Mint mondta, a spanyol kormány a Spanyol Szocialista Munkáspárt és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális párt támogatásával Francisco Franco diktátor óta a „legrosszabb támadást” mérte Katalónia intézményeire és népére. Carles Puigdemont szerint a demokratikus hozzáállással összeegyeztethetetlen, hogy a spanyol kormány „önhatalmúlag”, „illegális módon” a katalán népakarat képviselőjévé nyilvánította magát. Az állam megsértette a katalánok önrendelkezését és demokratikus akaratát. „Össze kell fognunk, hogy megvédjük intézményeinket” – hangsúlyozta.

Barcelona, 2017. október 21. Carles Puigdemont katalán elnök (k) egy tüntetésen, amelynek résztvevői két katalán függetlenségpárti vezető szabadon engedését követelik Barcelonában 2017. október 21-én. A spanyol kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését. (MTI/AP/Manu Fernandez)

Barcelona, 2017. október 21.
Carles Puigdemont katalán elnök (k) egy tüntetésen, amelynek résztvevői két katalán függetlenségpárti vezető szabadon engedését követelik Barcelonában 2017. október 21-én. A spanyol kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését. (MTI/AP/Manu Fernandez)

A katalán elnök beszéde egy részét spanyol nyelven mondta el a „spanyol demokratákat” megszólítva, és elítélte mindazt azt a kárt, amit a demokráciának okoz a spanyol kormány döntése. Majd angolra váltva üzenetet intézett Európa vezetőihez és lakóihoz: „ha az értékek veszélyben vannak Katalóniában, akkor szintén veszélyben vannak Európában”.

Véleménye szerint a 155-ös cikk ellentétes az európai polgárság sokszínűségével. Nem bűncselekmény, hogy egy nemzet demokratikus formában dönt jövőjéről. Demokratikus és békés Európát akarunk – mondta, és beszédét azzal zárta: „Éljen Katalónia!”

Kapcsolódó cikkünk: A katalánok egyharmada kibővített autonómiában bízik

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »