A katalánok egyharmada kibővített autonómiában bízik

Előrehozott helyi parlamenti választásokban látja a kialakult konfliktus megoldását a katalánok 68,6 százaléka – derült ki az El Periodico katalán napilap szombaton közzétett felméréséből, amelyet a GESOP közvélemény-kutató cég készített.

Az október 16-19. között Katalóniában elvégzett felmérésben a válaszadók 27,4 százaléka felelt nemmel ugyanerre a kérdésre.

A megkérdezettek 55,6 százaléka szerint az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-jei népszavazás nem ad legitim felhatalmazást a katalán kormánynak a függetlenség egyoldalú kinyilvánításához. Ezzel ellentétes véleményt 40,1 százalék  fogalmazott meg.

Arra a kérdésre, hogy miként végződik a Katalóniában zajló folyamat, 29,9 százalék mondta azt, hogy egy megállapodással a két kormány között az autonómia bővítéséről, 20,3 százalék szerint Katalónia független lesz, 18,0 százalék úgy véli, csökkenteni fogják a térség önállóságát, 11,3 százalék szerint pedig nem változik a katalán autonómia. A megkérdezettek 20,6 százaléka nem válaszolt a kérdésre.

A közvélemény-kutatók azt is vizsgálták, hogy a katalánok szerint kockázatos-e a helyi gazdaságra a függetlenségi folyamat folytatása. 49,3 százalék igennel válaszolt erre a kérdésre, 45,6 százalék viszont nemmel.

A teljes felmérés spanyol nyelven itt olvasható.

Megkezdte rendkívüli ülését a spanyol kormány

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.

A hetek óta tartó spanyol belpolitikai válságot az október 1-jén tartott katalán függetlenségi népszavazás váltotta ki, amelyet a spanyol alkotmánybíróság törvényellenesnek talált és a madridi kormány is a leghatározottabban elítélt.

A spanyol kormány tervezett intézkedései között szerepel, hogy januárban Katalóniában előrehozott helyi parlamenti választásokat tartsanak, s erről a kormány már megállapodott az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárttal (PSOE) is. Az eldiario.es internetes lap erre vonatkozó értesülését Carmen Calvo szocialista politikus megerősítette pénteken, a spanyol közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Carmen Calvo szerint az alkotmány 155-ös cikkének alkalmazása nem az autonómia felfüggesztését jelenti, hanem a megsértett törvényesség és alkotmányos rend helyreállítását Katalóniában.

A szenátus elnöksége még szombaton, a kormány ülését követően összeül, hogy meghatározza a javaslatcsomag tárgyalásának menetét. Sajtóinformációk szerint külön parlamenti bizottságot hoznak majd létre 27 szenátusi képviselővel, amely megvitatja a tervezett intézkedéseket. A bizottság által elfogadott javaslatcsomagról vitát és szavazást tartanak a felsőház ülésén, erre a legutóbbi nem hivatalos információk szerint október 27-én kerülhet sor.

Az intézkedések elfogadásához a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges, ezzel a spanyol kormánypárt egymaga rendelkezik. A megszavazott intézkedéscsomag azt követően lép hatályba, hogy megjelenik a hivatalos állami közlönyben.

A spanyol uralkodó elfogadhatatlannak tartja a kiválást

Újfent elfogadhatatlannak nevezte a spanyol uralkodó a katalán függetlenségre irányuló törekvéseket. VI. Fülöp az Asztúria Hercegnője-díj péntek esti oviedói átadóján hangsúlyozta, Katalónia a 21. századi Spanyolország része és az is marad.

A király hozzátette, Spanyolország jogállami keretek között, demokratikus intézményrendszere segítségével fogja rendezni a konfliktust. VI. Fülöp szerint a jövőről szóló egyetlen olyan terv sem valósulhat meg, amely lerombolná a demokratikus együttélést, és a jövőről és a szabadságról szóló egyetlen elképzelés sem alapulhat a társadalom fájdalmas és szívet tépő megosztásán. “Egyetlen projekt sem vezethet egy nép elszigetelődéséhez és elszegényedéséhez” – fogalmazott.

Az Asztúria Hercegnője-díjat nyolc kategóriában ítélik oda, idén az egyetértés kategóriában az Európai Unió kapta a spanyol Nobel-díjként emlegetetett kitüntetést. A díjat Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vette át a 28 országot tömörítő szervezet nevében.

Juncker és Tajani örömének adott hangot, hogy sok spanyol zászlót látott Oviedóban, Asztúria tartomány fővárosában. Köszönőbeszédében az Európai Parlament elnöke elutasította a “nacionalista egoizmusokat”. A közönség ünneplése közepette arra szólított fel, hogy ne szülessenek határok az európaiak között. A spanyol belpolitikai válságra utalva hangsúlyozta, a törvény tiszteletben tartása nem lehetőség, hanem kötelesség. Ugyanezt emelte ki Jean-Claude Juncker is.

Donald Tusk a sokat vitatott katalán referendumra utalva szintén azt emelte ki, hogy a törvényt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az Európai Tanács elnöke úgy vélekedett, a párbeszéd mindig jobb megoldás a konfliktusnál.

Forrás: MTI/EFE/AFP/dpa/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

epa06307554 A handout photo made available by Dalai Nohra  shows Lebanese Prime Minister Saad Hariri speaks During a conference under slogan Together against piracy' in Beirut, Lebanon, 03 November 2017 (Issued 04 November 2017). Hariri announced on 04 Novermber 2017 that he resigns from the Prime Minister's office. According to media reports, Hariri said that the current political climate reminds him with the time before the assassination of his father, former Lebanese Prime Minister Rafic Hariri, and he also mentioned Iran's influence in his country, and the region. Hariri came into office for his second term on 18 December 2017.  EPA/DALATI NOHRA HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

Read More »