Kurz egyedül dönthet, melyik párttal lép koalícióra

Sebastian Kurznak, az ausztriai parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének szabad keze lesz a koalíciós tárgyalásokon – erősítették meg a párt köreiből hétfőn az osztrák közmédia, az ORF jelentése szerint.

Az ÖVP megnyerte a vasárnapi előrehozott  választást, de 31,6 százalékos eredménye azt jelenti, hogy a parlamenti többség megszerzéséhez koalíciós partnert kell keresnie – erre legalkalmasabbnak jelenleg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tűnik, amely valamivel több mint 26 százalékot szerzett a becsült végeredmény szerint.

Kurz azonban, aki valószínűleg az ország új kancellárja lesz, már nyilatkozott arról, hogy a koalíciós egyeztetéseket csak azután kezdi meg, ha meglesz a választás hivatalos végeredménye. Ez csütörtökön várható, mint ahogy az is, hogy Alexander van der Bellen köztársasági elnök megbízza Kurzot kormányalakítással.

A becsült végeredmény szerint az ÖVP eddigi koalíciós partnere – a korábbi vezető kormánypárt -, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ugyan néhány tizedszázalékkal többet szerzett a választáson az FPÖ-nél, de a hagyományos nagykoalíciót alkotó partnerek előzetesen azt jelezték, hogy egyelőre nem kívánják megismételni a közös kormányzást, amely tavasszal éppen a kettejük közti politikai nézeteltérések miatt szakadt meg és vezetett előrehozott választásokhoz.

Sebastian Kurz már korábban értésre adta, hogy személyesen kíván dönteni a további koalícióalakítás ügyében, mint ahogy szinte minden más személyi és tartalmi kérdésben is, amelyet pártján belül hoznak. A mindössze 31 éves politikus ezzel a feltétellel vállalta el a pártelnökséget, nem sokkal a választások előtt.

A néppárt legvalószínűbb koalíciós partnerei közül az FPÖ már korábban jelezte, hogy kész a tárgyalásra, és hétfőn Christian Kern kancellár, a szociáldemokraták vezetője is így nyilatkozott, feltételül szabva az esetleges kormányra lépéshez a szociáldemokrata párt már korábban meghatározott alapkritériumainak tiszteletben tartását.

Kiderült az is, hogy az FPÖ és az SPÖ nem zárkózik el attól sem, hogy – amennyiben az ÖVP-vel egyiküknek sem sikerül megállapodnia – egymással kössenek koalíciót. Ennek azonban egyetlen elemző sem ad komoly esélyt, mint ahogy a választási eredmény ismertté válása óta annak sem, hogy az ÖVP esetleg kisebb pártok csoportjával próbál szövetségre lépni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »