Trump a kongresszusra bízza a döntést az iráni atomprogram ügyében

Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában nem mondta fel az iráni atomalkut, de elutasította annak írásbeli igazolását, hogy Teherán eleget tesz a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Az elnök szerint Irán  nem a megállapodás szellemében cselekszik.

Október 15-én járt volna le a határideje annak, hogy az amerikai elnök aláírja a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Donald Trump már korábban is fenntartásait hangoztatva írta alá ezt a dokumentumot, pénteken – helyi idő szerint a kora délutáni órákban – azonban el is utasította az esedékes aláírást.

Az elnök ezáltal  a kongresszus elé  utalta a döntést: a törvényhozóknak kell korrigálniuk a szerinte rossz megállapodást.

Donald Trump döntése  nem okozott meglepetést, az elnök ugyanis az elmúlt hetekben többször is hangoztatta, hogy Irán az atomprogram leállítását célzó többhatalmi megállapodás “szellemiségét” nem tartotta tiszteletben.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Európa másképp látja

Egyetlen ország, még az Egyesült Államok sem mondhatja fel az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió  kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.

A főképviselő  utalt arra: a nemzetközi közösség 12 éven át tartó egyeztető tárgyalásokat követően két évvel ezelőtt írta alá a nukleáris megállapodást. A dokumentum nem egy kétoldalú megállapodás eredménye, ezért az egyetlen országhoz sem kötődik kizárólagosan.

Ez azt jelenti, hogy egyetlen ország sem szüntetheti azt meg egyoldalúan – húzta alá Mogherini Donald Trump amerikai elnök beszédére reagálva.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »