A lakossági üzletágnak köszönhetően lett jó negyedéve a JPMorgannek

Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb hasznot termelt a JP Morgan Chase a harmadik negyedévben, miután jelentősen tudta növelni a lakossági üzletágból származó nyereségét, bár a nem fizető hitelek fedezésére, különös tekintettel a hitelkártya ágazatra, további 300 millió dollárt kellett elkülönítenie.

A legnagyobb amerikai bankcsoport negyedéves bevétele 25,3 milliárd dollárt tett ki, 0,6 milliárd dollárral haladta meg a tavaly július-szeptemberben elért 24,7 milliárd dollárt.

Az adózott eredmény 6 milliárd 732 millió dollárt, részvényenként 1 dollár 76 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 6 milliárd 286 millió dollárral, egy részvényre vetítve 1 dollár 58 centtel. A teljes profit 7 százalékkal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 11 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Elemzők gyengébb eredményre, 25,12 milliárd dolláros bevétel mellett 1 dollár 65 centes nyereségre számítottak.

A tőkearányos megtérülés 11 százalékra csökkent a második negyedéves 12 százalékról, de 1 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbi 10 százalékhoz képest.

A JP Morgan Chase a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben enyhe, 0,22 százalékos mínuszban, 96,53 dolláron forgott. Szerdán 0,30 százalékos veszteségben, 96,84 dolláron zárt az árfolyam, de így is 12,2 százalékkal volt magasabb az év elejéhez képest.

A nagy amerikai bankok közül elsőként a JP Morgan Chase tette közzé gyorsjelentését a harmadik negyedévről. A Citigroup ugyancsak csütörtökön, a Wells Fargo és a Bank of America pedig pénteken hozza nyilvánosságra gyorsjelentését.

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »