Most Puerto Rico áll Trump Twitter-bejegyzései középpontjában

Donald Trump amerikai elnök csütörtöki Twitter-bejegyzéseiben azt hangoztatta, hogy a szövetségi kormányzat nem támogathatja „mindörökké” a hurrikán pusztításai után még mindig szenvedő Puerto Ricót.

Az elnök csütörtökön két Twitter-bejegyzést is szentelt Puerto Ricónak, azt sugalmazva, hogy a szigetnek több felelősséget kellene vállalnia a Maria hurrikán utáni újjáépítésben. A szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal munkatársai nem maradhatnak Puerto Rico szigetén a végtelenségig – fogalmazott Trump.

Korábbi nyilatkozataiban az elnök a Puerto Ricót sújtó pénzügyi válságért a sziget vezetését tette felelőssé, hozzátéve, hogy az infrastruktúra állapota már a hurrikán  pusztítása előtt is katasztrofális volt. „Puerto Rico túlélt már hurrikánokat, most egy saját magának köszönhető pénzügyi válsággal kell szembenéznie” – fogalmazott Trump. A megbízhatóság hiányát hányta a sziget kormányának szemére. Majd hozzátette: a kongresszuson áll, hogy a szövetségi kormányzat mennyit költ majd Puerto Ricóra.

trump puerto rico twitter

A szigeten szeptember 20-án csapott le az elmúlt 90 év legpusztítóbb hurrikánja, a 4-es erősségű Maria és csaknem teljesen romba döntötte a vidéket. Tönkretette az áramszolgáltatást, használhatatlan lett a víz-, és csatornahálózat, működésképtelen a telekommunikáció. Kedden Ramón Rosario Puerto Rico közügyekért és közpolitikáért felelős minisztere újságíróknak elmondta: egyelőre a szigetnek csak 16 százalékán sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, sok településen változatlanul nincs ivóvíz és az egészségügyi ellátást is a segélyszervezetek próbálják átmenetileg ellátni. A hurrikán halálos áldozatainak száma szerda estéig már 43-ra emelkedett.

Az elnök Twitter-bejegyzései után Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy a kormányzat elkötelezett Puerto Rico megsegítése mellett. „Bármilyen katasztrófa idején a mi dolgunk az, hogy segítsünk a közösségnek a talpra állásban. Ezt az Egyesült Államok kormányzata továbbra is így teszi, teljes erejével és erőforrásaival Texasban, Floridában, Puerto Ricóban, az amerikai Virgin-szigeteken és bárhol másutt egyaránt, ahol erre szükség van” – fogalmazott a szóvivőnő. Majd ismét külön leszögezte: „elkötelezettek vagyunk Puerto Rico megsegítésében”.

Ben Carson építésügyi és városfejlesztési minisztert a képviselőház pénzügyi bizottságában – ahol meghallgatáson vesz részt – arról kérdezték a törvényhozók, hogy mi a véleménye az elnök bejegyzéseiről, mire Carson leszögezte: „nem áll szándékomban magára hagyni Puerto Ricót”.

Korábbi cikkünk Trump Twitter-bejegyzéseiről: Trump szombati Twitter-bejegyzései várható katonai konfliktust sejtetnek

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »