A palaolajkitermelő cégek hiába kérnek hitelt a BNP Paribastól

A megújuló energiák melletti elköteleződés jegyében a BNP Paribas, Franciaország legnagyobb tőzsdén jegyzett bankcsoportja szerdán bejelentette, hogy nem nyújt többé új hitelt palaolaj vagy homokolaj kitermelésével foglalkozó olaj- és földgázipari vállalatoknak.

A párizsi székhelyű nemzetközi bankcsoport nem finanszíroz többé olyan új projekteket sem, amelyek elsődlegesen palaolaj vagy homokolaj szállítására és exportjára irányulnak.

“Régi partnerei vagyunk az energiaszektornak, és elkötelezetten támogatjuk az átmenetet egy fenntarthatóbb világ felé” – fogalmazott Jean-Laurent Bonnafé, a BNP Paribas vezérigazgatója szerdán kiadott közleményében.

A pénzintézet előzőleg közölte, hogy tervei szerint 2020-ig 15 milliárd eurót költ megújulóenergia-projektek finanszírozására, és 100 millió eurót fektet az energiahatékonyságra és -tárolásra specializálódott startupokra.

A BNP Paribas már leállította a szénbányák és széntüzelésű erőművek hitelezését, és nem finanszírozza az energiaforrások diverzifikálásával nem foglalkozó szénbányászati társaságokat.

A második legnagyobb francia bank, a Société Général tavaly októberben jelentette be, hogy 2017-től kezdve felhagy a szénerőművek finanszírozásával, és növeli a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektek támogatását.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »